Február utolsó napjaiban Gyöngyösön készült a világbajnokságra a magyar férfi junior- és ifjúsági válogatott. A Gyurka János irányította ifjúsági együttes a hazai rendezésű vb-n lesz érdekelt, míg a négy gyöngyösi…
Nem sikerült a bravúr a Csurgó ellen. A B. Braun Gyöngyös hazai pályán végig hátrányban játszott, és bár megvolt az esélye az egyenlítésre, sőt a vezetést is átvehette volna, a…
Nagy küzdelem és kifejezetten nehéz mérkőzés vár a B. Braun Gyöngyös csapatára a kézilabda NB I. 21. fordulójában. A pontszerzés súlya nyomja majd a játékosok vállát a Csurgó elleni pénteki…
Nagy küzdelmet hozott a hatodik helyért küzdő együtesek csatája a kézilabda NB I. 20. fordulójában. A Balatonfüred az életbenmaradásért harcolt, míg a mieink a Balaton partján bebiztosíthatták volna hatodik pozíciójukat,…
Gyöngyöst választotta világbajnoki felkészülésének helyszínéül a magyar férfi ifjúsági- és juniorválogatott. Nemzeti utánpótlás együtteseink két napon át készülnek majd a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban. Nagy megtiszteltetés ért bennünket azzal, hogy…
A B. Braun Gyöngyös az FTC-PLER legyőzésével nagy lépést tett a céljai felé, és fél lábbal a legjobb hat között érezheti magát a bajnokságban. Ehhez - a jelenlegi pontszámokat figyelembe…
Gólgazdag mérkőzésen állt helyt a B. Braun Gyöngyös a jóval esélyesebb Pick Szegeddel szemben a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A találkozón nem kevesebb, mint hetvenhárom gól esett, ebből harmincötöt szerzett…
Miközben még az FTC-PLER felett aratott fantasztikus győzelem mámorában úszunk, a B. Braun Gyöngyös csapata már újabb erőpróbára készül. Kedden ugyanis a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára érkezik Gyöngyösre a Pick…
A Gyöngyösi Kézilabda Klub szeretné meghálálni a szurkolók egész éves biztatását, ezért a B. Braun Gyöngyös csapatának utolsó idegenbeli mérkőzésére ingyenes szurkolói járatot indít Balatonfüredre. A B. Braun Gyöngyös szombaton…
Fontos győzelmet arattunk a Fradi ellen. A mieink a kötelező győzelem súlyával a vállukon készültek az FTC-PLER Budapest elleni mérkőzésre, hiszen mindeki tudta, hogy a két pont - különösen a…
A B. Braun Gyöngyös csapata szombaton teljesítehti célkitűzését, és biztosíthatja a helyét az élvolbeli kézilabda bajnokság legjobb hat csapata között, ezzel pedig a felsőházi rájátszásban. Ehhez az FTC-PLER Budapest gárdáját…

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 14
    2. Csurgói KK 10
    3. Grundfos Tatabánya KC 9
    4. Telekom Veszprém 8
    5. Balatonfüredi KSE 8
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 7
    7. Dabasi KC VSE 6
    8. Sport36-Komló 6
    9. Ferencvárosi TC 4
    10. Ceglédi KKSE 4
    11. CYEB Budakalász 4
    12. Mezőkövesdi KC 3
    13. DVTK-Eger 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner