A B.Braun-cégcsoport

A német tulajdonban lévő B. Braun-cégcsoport már több mint 25 éve vállal tekintélyes szerepet a hazai egészségügyi ellátórendszer valamennyi területén, úgymint orvosieszköz-gyártás, orvosiszoftver-fejlesztés, értékesítés és vesebeteg-ellátás.

A vállalatcsoportot Magyarországon a B. Braun Medical Kft., a B. Braun Avitum Hungary Zrt. és a B. Braun Trading Kft. képviseli. A három cég hazánkban közel 2000 embernek jelent biztos és kiszámítható munkahelyet, további 1000 magyar munkahely megtartása pedig közvetve kapcsolódik sikeres tevékenységéhez. A cégcsoport 33 milliárd forintos éves árbevételével a magyarországi egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője. A B. Braun az elmúlt 25 évben 60 milliárd forintot meghaladó beruházást hajtott végre Magyarországon, és évente közel 4 milliárd forint adó- és járulékbefizetéssel járul hozzá Magyarország költségvetéséhez.

A B. Braun Avitum Hungary Zrt. 1989-ben Magyarországon elsőként hozott létre magán-egészségügyi létesítményt, a Szent Imre Kórház területén található dialízisközpontot. 1991-ben megkezdte az országos dialízishálózat kiépítését is, amely 1992-től teljes mértékben a B. Braun tulajdonába került, majd 1994-től EuroCare Rt. néven működött. A dialízisközpontok hivatalosan 2006-tól viselik a B. Braun Avitum nevet.

A B. Braun Avitum Hungary Zrt. dialízisközpontjaiban elhivatott, lelkiismeretesen dolgozó orvosok és nővérek nyújtanak kiemelkedő színvonalú, életben tartó dialíziskezelést, több mint 2500 vesebeteg számára. Működése során az Avitum hálózatot a minőségi ellátás, ezáltal a betegek életminőségének javítása jellemzi. 2015-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Minőségi Díjjal tűntette ki a céget munkájáért.

1991-ben létrejött a B. Braun Medical Kft., amely gyártási, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet folytat. Ekkor a Gyöngyösön található, orvosi eszközöket gyártó gyáregység 300 négyzetméternyi tisztaterében 80 fővel kezdte meg az egyszer használatos orvosi eszközök gyártását. Ma már közel 1000 munkatárssal, csaknem 17.000 négyzetméter alapterületűre bővült a gyöngyösi gyáregység tisztatere, ahol a legkorszerűbb automata gépekkel és magas fokú precizitást igénylő kézi szereléssel folyik a munka, amelynek eredményeként évente 65 millió egyszer használatos orvosi eszköz kerül forgalomba.

A B. Braun Trading Kft. 2014-ben jött létre annak érdekében, hogy a B. Braun Medical Kft.-től átvegye az értékesítési tevékenységet. A cég 16 terápiás területen, több mint 5000 különféle orvosi eszközzel látja el a kórházakat és egészségügyi intézményeket.