Farkasaink elszántak a bronzcsata előtt
| Kategória: HíreinkA Tatabánya lesz a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellenfele a Magyar Kupa bronzmérkőzésén. Farkasaink tegnap nagy csatát vívtak a Szegeddel az elődöntőben, és továbbra is rendkívül elszántak, hogy éremmel térjenek haza a négyes döntőről.

Tizenegy év után szerepel újra a Magyar Kupa négyes döntőjében a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a Szeged elleni elődöntőben ékes bizonyítékot szolgáltatott róla, hogy ott a helye a sorozat fináléjában. Az egészen az utolsó tíz percig szorosan alakult mérkőzés után a regeneráció kapott főszerepet, az este gyúratással, masszázzsal telt, majd farkasaink megpróbáltak a lehető legtöbbet pihenni, amihez tatai szállásuk kitűnő körülményeket biztosít.
Miután a másik elődöntőben a Tatabánya vereséget szenvedett a Veszprémtől, a házigazda alakulat lesz a mieink ellenfele a bronzéremért vívott találkozón. A 16:45-kor kezdődő mérkőzést megelőzően játékosaink továbbra is a regenerációra koncentrálnak, a délelőtt tatai városnézéső sétával telt, az ebédet követő csendes pihenő után videóelemzés következik, majd indulás a tatabányai Multifunkciós Arénába. Bíró Balázs vezetőedző szerint a fiúk továbbra is elszántak, és szeretnének győzelem után éremmel hazatérni.
– A tegnapi napot nem csalódásként éljük meg, inkább erőt merítünk a teljesítményünkből. Mindent megteszünk azért, hogy a fiúk megfelelő állapotban legyenek a bronzmeccsre, de az biztos, hogy továbbra is éhesek a sikerre, és mindennél jobban vágynak a győzelemre. A felkészülésünk jól sikerült, szurkolóik pedig tegnap is nagyon jó hangulatot teremtettek, biztos vagyok benne, hogy ez ma is így lesz. Bízom abban is, hogy a tegnapi teljesítményünkkel a saját szurkolóinkon kívül mások szimpátiáját is ki tudtuk vívni akár a mai meccsre is – fogalmazott Bíró Balázs.

A Tatabányával a bajnokság idei kiírásában kétszer találkoztunk, mindkét mérkőzés szorosan alakult, ám végül a bányászcsapat sikerével zárult. Farkasaink emiatt még elszántabban küzdenek majd azért, hogy diadalmaskodjanak a hazai pálya előnyét élvező Tatabánya felett. Amennyiben a rendes játékidőben a mérkőzés döntetlennel érne véget, a harmadik hely sorsáról büntetődobásokkal döntenek a csapatok.
Férfi Kézilabda Magyar Kupa, bronzmérkőzés
MOL Tatabánya KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2025. április 13. vasárnap, 16:45
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
V.: Bócz László, Wiedemann Viktor