Egészen a hajráig nyílt küzdelmet vívott a HE-DO B. Braun Gyöngyös az OTP Bank-Pick Szegeddel a Magyar Kupa elődöntőjében. A szegediek végül érvényesítették a papírformát, de felszabadultan és bátran kézilabdázó farkasaink is emelt fővel készülhetnek a Tatabánya elleni vasárnapi bronzmeccsre.

Elszántan és bizonyítási vággyal telve készültek a Magyar Kupa négyes döntőjére farkasaink, akik elsőként a Szegeddel találkoztak a második tatabányai elődöntőben. A mieink nem adták könnyen a bőrüket, mert bár az első hat percben csak kétszer voltak eredményesek (2-6), a 10. percre 4-7-re zárkóztak köszönhetően annak is, hogy Skledar büntetőt védett. A következő percekben tapadtunk az esélyesebb szegediekre, és Bodor vezérletével tartani tudtuk a háromgólos különbséget, az első negyedóra 8-11-es állásnál ért véget. A mi pillanataink következtek, Skledar újabb két bravúrja után Gyallai, valamint Ubornyák találatával egyetlen gólra zárkóztunk (11-12). A 20. percben, egy kimaradt gyöngyösi büntető után 11-13-as állásnál a szegediek időt kértek, 12-14-nél pedig Bodor második kiállításával emberhátrányba kerültünk, azonban ez sem akadályozta meg Ubornyákot, hogy ismét egy gólra zárkóztassa a mieinket (13-14). Skledar ismét nagyot védett, majd Bíró Balázs hívta magához játékosait, hogy újra felzárkóztunk egy gólra (14-15). Elég volt azonban egyetlen hiba, és a 26. percben visszaállt a háromgólos szegedi előny, amit újra sikerült kettőre csökkentenünk: 16-18 volt az állás, amikor hat másodperccel a félidő előtt a Szeged a második idejét is kikérte. A félidő utolsó momentuma azonban Skledar védése volt, így maradt a kétgólos különbség a szünetre.

Bár szegedi góllal indult a második játékrész, amivel a Tisza-partiak háromgólos előnyhöz jutottak (16-19), de jó védekezésünknek és Skledar bravúrjainak köszönhetően visszaállítottuk a kétgólos különbséget, amit öt perccel a félidő kezdete után is tartottunk (18-20). Ekkor Bodor kapott harmadszor kétperces büntetést, így piros lappal végleg el kellett hagynia a pályát. Tíz perccel a második félidő kezdete után visszaállt az addigi legnagyobb, négygólos különbség a csapatok között (20-24), ami Ubornyák talpról elengedett találatával csökkent háromra a mérkőzés utolsó negyedének kezdetén. A folytatásban a Szeged növelni tudta az előnyét, és a 48. percben az addigi legnagyobb, ötgólos különbségnél kért másodszor időt Bíró Balázs (23-28). Gólt szereznünk nem sikerült, így a Szeged növelhette hatra a vezetését, amit az utolsó nyolc percre beállt Gáspár csökkentett ötre, majd négyre (26-30). A hajrában a kapuba Gyallai érkezett, a Szeged győzelme pedig lassan biztossá vált, három és fél perccel a vége előtt 27-33-ra vezettek a Tisza-partiak, a mieink azonban így is az utolsó másodpercig küzdöttek, és az utolsó gólt is Ubornyák szerezte, aki az üres szegedi kapuba betalálva állította be a 29-34-es végeredményt.

Miután a másik elődöntőben a Veszprém legyőzte a Tatabányát, farkasaink a házigazdával küzdenek meg a bronzéremért vasárnap.
Férfi Kézilabda Magyar Kupa, elődöntő
HE-DO B. Braun Gyöngyös – OTP Bank-Pick Szeged 29-34 (16-18)
Tatabánya, 3056 néző
V.: Sándor György, Szabó Balázs
Gyöngyös: Usik, Skledar, Gyánti (kapusok), Ubornyák 6, Potisk 2, Hegedüs 1, Lakosy 6 (2), Bodor 3, Nagy Á. 2, Edwards 1 (1), Gyallai 2 (1), Gráf 1, Jóga, Gáspár 2, Markez 3 (1). Edző: Bíró Balázs.
Szeged: Thulin, Mikler (kapusok), Smárason 5, Szepesi, Bodó 1, Sostaric 1, Frimmel 11 (5), Bánhidi 5, Kalarash 1, Toto, Kukic 2, Rea, Garciandia 4, Mackovsek 1, Rod 3, Szilágyi. Edző: Michael Apelgren.
Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 9/5, ill. 7/5.
Értékelések:
Bíró Balázs: – Nagyon büszke vagyok a fiúkra, azt gondolom, hogy emelt fővel jöhettünk le a pályáról. A célunk az volt, hogy a lehető legtovább maximális erőbedobásra kényszerítsük a Szegedet, és ha lehetőségünk adódik, azt kihasználva bravúrt hajtsunk végre. Az 50. perc tájékán éreztem úgy, hogy a lényegi kérdések eldőltek, abban az időszakban léptek pályára fiataljaink, akiknek a teljesítménye szintén büszkeségre ad okot. Köszönjük mindenkinek a szurkolást és a támogatást, egy ország láthatta, hogy egy ekkora csarnokban is milyen remek hangulatot tudnak teremteni szurkolóink, akiknek holnap ezt egy győzelemmel szeretnénk meghálálni.
Következik: Magyar Kupa, bronzmérkőzés
MOL Tatabánya KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2025. április 13., 16:45
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
V.: Bócz László, Wiedemann Viktor
Képgaléria: