Augusztus 31-én kezdjük a bajnokságot
| Kategória: Híreink

Hivatalossá váltak a HE-DO B. Braun 2019/2020-as bajnoki mérkőzéseinek időpontjai. Már azt is tudjuk, mikor játszik serdülő- és ifjúsági csapatunk.

Augusztus 31-én 18 órától az újonc Orosháza elleni hazai mérkőzéssel indul a K&H férfi kézilabda liga 2019/2020-as versenysorozata a HE-DO B. Braun Gyöngyös számára. Az Eger október 12-én, míg a Mezőkövesd a zárófordulóban, 2020. május 9-én érkezik Gyöngyösre. Csak jövőre láthatjuk a bajnokság állandó döntőseit is Gyöngyösön: a Telekom Veszprém március 17-én, a MOL-PICK Szeged pedig április 4-én látogat hozzánk. Valamennyi mérkőzésünk időpontja megtalálható honlapunk Mérkőzések menüpontjában.

Idén az NB II-es bajnokság keleti csoportjában indul U23-as csapatunk, az ő sorsolásukra még várnunk kell, ahogy a Ligakupa mérkőzés-időpontjai is egyeztetés alatt állnak. Azt azonban már tudhatjuk, hogy ifjúsági és serdülőcsapatunk mikor lép pályára. Utánpótlás együtteseink sorsolása az Utánpótlás menüpontban található.