Visszavágásra készülünk
| Kategória: Híreink

A Veszprémi KKFT fiatal gárdája lesz a HE-DO B. Braun Gyöngyös következő ellenfele a bajnokságban.

Farkasaink a visszavágás vágyával készülnek soron következő találkozójukra, hiszen a bajnokság egyik meglepetéscsapata, a Veszprémi KKFT energikus, fiatal gárdája lelkes játékával idén egyszer már meglepte csapatunkat, és 27-24-es győzelmet aratott a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

– Nagyon nehéz készülni ellenük, sok arcukat mutatták már az idei szezonban, de mondhatjuk, hogy a bajnokság egyik meglepetéscsapatról van szó – fogalmazott Konkoly Csaba vezetőedző. – Fiatal koruk ellenére óriási rutinnal lépnek pályára, több éve együtt játszanak, sok tapasztalatot gyűjtöttek. Bennünket egyértelműen a revans vágya fűt, szeretnénk megmutatni, hogy a hazai vereségünk a meglepetés számlájára írható. Pontokért utazunk tehát Veszprémbe, de keményen meg kell majd dolgoznunk értük, mert a fiatalok óriási lelkesedéssel vetik bele magukat a meccsekbe – figyelmeztetett a szakember.

A „kis Veszprém” a bajnokságban ezidáig ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a mieink, igaz, egy mérkőzéssel többet játszottak, mint 9. helyen álló farkasaink. A tabella mindenesetre rendkívül szoros, minden megszerezhető pontnak nagy jelentősége lesz a végelszámolásban.

K&H férfi kézilabda liga, 24. forduló
Veszprémi KKFT – HE-DO B. Braun Gyöngyös
Veszprém, 2021. május 17. hétfő, 18:00
V.: Nagy Ferenc, Túróczy József