Vállalható vereség Szegeden
| Kategória: Híreink

Szegeden lépett pályára a címvédő ellen a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely nem tudta ugyan megismételni a tavaszi csodát, de nyolcgólos vereségével tisztes helytállást tanúsított a BL-résztvevővel szemben.

Bár a házigazdák kezdték a mérkőzést, az első gólt mégis a mieink szerezték: Gábori indításból talált be. A hazaiak 2-1-re fordítottak, amit három vendégtalálat követett, és bátran játszó farkasaink a 7. percben két góllal vezettek (2-4). A 10. percben emberhátrányba kerültünk, a Szeged pedig egy 4-1-es sorozattal átvette a vezetést, a 14. percben 6-5 volt az állás. A remek formában játszó Potisk góljával egyenlítettünk, és egészen a 19. percig, 9-9-ig tartottuk a lépést a címvédővel, amely azonban ekkor megrázta magát, és 12-9-re ellépett a mieinktől. Innen még feljöttünk 12-10-re, a folytatásban azonban a Tisza-partiak négygólos előnyt dolgoztak ki, amit meg is őriztek a félidő végéig, és 17-13-as állásnál kezdődött a szünet.

Hazai találattal indult a második félidő, a Szeged három perc alatt hatgólos előnyt dolgozott ki (20-14), ahonnan nem tudtunk közelebb lépni. A játékrész derekán a Hamidovic sérülése miatt kényszerűségből jobbkezes jobbátlövőt játszó Schmid szerezte a huszadik gólunkat (25-20), a következő percekben azonban tovább nyílt az olló, a 49. percben 28-21-es állásnál kért időt Bíró Balázs. A kapuban Tomic váltotta Bartuczot, aki poszttársához hasonlóan jó néhány bravúrt bemutatott, de ez is kevés volt ahhoz, hogy az egyre koncentráltabbá váló szegediekhez felzárkózzunk. A viszonylag hosszú gólcsendet a Szeged törte meg, és az 57. percre tízgólosra növelte a különbséget (31-21). A mieink azonban nem adták fel, és a végéig két gólt ledolgoztak hátrányukból, így vállalható, nyolcgólos vereség lett a vége (32-24).

A HE-DO B. Braun Gyöngyös a Fradi, a Veszprém, a Tatabánya és a Szeged jelentette nehéz sorozat után november 5-én lép pályára legközelebb, akkor A Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen játsszunk majd hazai pályán.

K&H férfi kézilabda liga, 7. forduló
Pick Szeged – HE-DO B. Braun Gyöngyös 32-24 (17-13)
Szeged, Pick Aréna
V.: Kiu Gábor, Kiu Tamás

Szeged: Alilovic, Krivokapic (kapusok), Tonnesen 1, Bodó 4, Martins 3, Radivojevic 7 (1), Szita, Gaber, Sostaric, Radvánszki, Garciandia 8, Bombac, Rosta 2, Mackovsek 1, Blonz 5 (2), Molnár 1. Edző: Juan Carlos Pastor.

Gyöngyös: Bartucz, Tomic (kapusok), Nkousa 1, Potisk 6 (1), Halász 3, Jaros 1, Varsandán 5, Hagedüs 3, Gábori 1, Lakosy 1, Schmid 1, Gerdán, Gráf 1, Jóga, Menyhárt 1. Edző: Bíró Balázs.

Kiállítások: 2, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1.

Képgaléria: