Debrecenben és a Pozsony melletti Bazinban léptek pályára az elmúlt hétvégén a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótláscsapatai, amelyek kiváló eredményekkel zárták a rangos tornákat, többek között a Pick Szeged ellen is sikerült egy újabb skalpot begyűjtenünk.

01 bbgy veszprem 20180203 m 51

A nagy hagyományokkal rendelkező debreceni Főnix kupa volt az elmúlt hétvége legjelentősebb kézilabdás utánpótláseseménye, amelyen a Gyöngyösi Kézilabda Klub játékosai az egyik legnépesebb delegációt alkották, összesen négy csapattal vettünk részt a viadalon.

A lány U10-es csapat a Kozármisleny (10-3), a Szeged II. (6-4), a Hajdúszoboszló (15-4), Budapest XVI. kerület (8-5) ellen aratott győzelem mellett a Tápiószentmártontól (13-16) és a Kozármisleny II.-től (3-11) szenvedett vereséget, így Majzik Henrietta és Konkoly-Szegedi Orsolya tanítványai a húszcsapatos mezőnyben a negyedik helyet szerezték meg.

Lány U13-as csapatunk csak a tornagyőztes Debrecentől szenvedett vereséget (17-24), mellette három győzelmet – Pénzügyőr 23-3, XVI. ker. 31-30 és Gyömrő 24-17 -, valamint egy döntetlent – Budaörs 21-21 – könyvelhettek el Bahrim Liliána és Boda Péter tanítványai, akik végül a tizenhat csapat közül az ötödik helyen zártak.

Nem kellett szégyenkezniük fiúcsapatinknak sem, az U10-esek a Pick Szeged együttesét is legyőzték 14-13 arányban, a Nyíregyháza ellen 16-15-re nyertek, a Balmazújvárossal pedig 11-11-es döntetlent játszottak. Csak a Hajdúnánástól (12-14) és a Pumuklitól (11-23) kellett vereséget elkönyvelniük, így a tizenkét csapatos mezőnyben a hatodik helyet sikerült megszerezniük Danyi Bence és Kovacsics Péter fiainak.

Az U12-esek mezőnyében a Gyöngyösi Kézilabda Klub Köves Péter és Nagy László vezette csapata az ugyancsak tizenkettes csoportban az ötödik helyen zárt a Békés elleni 12-11-es, a Nyíregyháza elleni 16-9-es, a Gézengúz KC elleni 19-6-os és a Kecskemét ellen elért 19-13-as győzelemmel, valamint a PLER-től elszenvedett egygólos vereséggel (16-17).

Mindeközben fiú U11-es csapatunk Szlovákiában, a Pozsony közelében található Bazin városában játszott a hétvégén, ahol Kiss Dániel és Vad Zsigmond edzők vezetésével a negyedik helyet szerezte meg. Két győzelem mellett két vereség került a csapat neve mellé. A legjobb játékosnak Szucsik Barnát választották a nemzetközi torna szervezői.

– Eredményes hétvégét tudhatunk magunk mögött – értékelt Rosta István utánpótlás-igazgató -, jó visszajelzést kaptunk arról, hol is tartunk a felkészülésben. A tapasztalatokat igyekszünk hasznosítani, az pedig külön öröm, hogy a szülők közötti közösség is erősödött az elmúlt néhány napban – fogalmazott a szakember.