Utánpótlás: nem bírtunk a Dabassal
| Kategória: Híreink

A B. Braun Gyöngyös ifjúsági és serdülő csapata is óriási csatát vívott a Dabassal az első osztályú utánpótlásbajnokság legutóbbi fordulójában. Bár minimális különbséggel mindkét együttesünk alulmaradt a találkozókon, a két gárda továbbra is az őrzi ötödik helyét a tabellán.

dabas junior

Elsőosztályú ifjúsági csapatunk a félidőben még három góllal vezetett (15-12), végül nagy csatában, egyetlen góllal alulmaradt (27-28) hazai pályán a Dabas elleni mérkőzésen. Mátyási-Kőrösi Fruzsina és Kiss Dániel együttese november 16-án a Pick Szegedhez látogat, majd november 24-én a PLER Budapest gárdáját fogadja. Ifjúsági csapatunknak a Dabas elleni volt a második veresége a szezonban, négy győzelmüknek és egy döntetlenüknek köszönhetően kilenc pontjukkal a tabella ötödik helyén állnak.

Ugyancsak a Dabas volt az ellenfele serdülőinknek, akik a félidőben 13-13-ra álltak, végül azonban 28-26 arányban alulmaradtak riválisukkal szemben. Temesvári Martin és Danyi Bence legénységének bajnoki menetrendje az ifjúságiakéhoz hasonlóan alakul, november 14-én, Szegeden lépnek pályára, majd november 24-én a PLER elleni hazai meccs következik. Serdülőink hét mérkőzésen aratott négy győzelmükkel eddig nyolc pontot gyűjtöttek, s a tabella ötödik helyén állnak.

Második számú serdülőcsapatunk legutóbb Pásztón lépett pályára, ahol egygólos győzelmet aratott (27-28), és november 9-én a Gödöllő együttesét fogadja. Serdülőinknek ez volt a második győzelme a bajnokságban, a kiegyenlített mezőnyben – ahol összesen négy csapatnak van a mieinkhez hasonlóan négy pontja – jelenleg a kilencedik helyen állnak.

Leány serdülőink magabiztos győzelemmel folytatták szereplésüket a harmadosztályú bajnokságban, ahol a Salgótarján 25-17-es legyőzésével gyűjtöttek újabb két pontot. Bahrim Liliána tanítványai eddig egyetlen alkalommal maradtak alul, tíz pontjukkal a második helyről várják a Kántor Anikó SE elleni folytatást.

U14-es fiaink legutóbb Debrecenben játszottak, ahol a Gyömrőt és a Dabast is magabiztosan legyőzték, így őrzik második helyüket a tabellán. November 19-én, Budapesten lépnek pályára Kismárton Ádám és Temesvári Martin fiai, akik a Szent István SE és a PLER Budapest csapatával néznek farkasszemet.