Ifjúsági és serdülő csapatunk is győzni tudott az elmúlt héten, U23-as együttesünk azonban vereséggel kezdett az NB II.-ben. Az U15-ös csapatok győzelmekkel kezdték a pontvadászatot, ahogy serdülő lánycsapatunk is diadalmaskodni tudott az első mérkőzésen.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös U23-as csapata megkezdte szereplését az NB II.-es bajnokságban. Az ifjúsági együttesünkre épülő gárdát komoly erőpróba elé állítja a felnőtt mezőny, azonban ezzel arra is kiváló lehetőséget kapnak a fiatalok, hogy tapasztalatot szerezzenek. Csapatunk a tavalyi szezon bronzérmese, a Tiszavasvári otthonában, 43-28-as vereséggel kezdte a pontvadászatot.

Férfi kézilabda NB II., Észak-kelet, 1. forduló
Tiszavasvári – HE-DO B. Braun Gyöngyös U23 43-28 (22-10)
Gólszerzők: Varga Kristóf 5, Bartha Benedek 3, Bernáth Bence 5, Jaros Olivér 2, Nagy Hajdú Benjamin 5, Csibrány Márk 6, Csányi Roland 2. Kapusok: Tasi Dániel, Tímár Gyula, Horváth Dávid. További játékosok: Borosi Levente, Mátyás Balázs, Karnok Donát, Gyallai Bercel, Falusi Dániel. Edző: Kismárton Ádám, Temesvári Martin.
Kismárton Ádám: – Fizikálisan erősebb volt az ellenfél, és sajnos kapusaink sem tudtak most érdemben hozzátenni a meccshez. A védekezésünk gyenge volt, nem tudtuk tartani az ellenfél erősebb, nagyobb, idősebb, rutinosabb játékosait, de a srácok mindent megtettek, ami tőlük telhető volt. Sok játékosnak ez volt élete első felnőtt tét meccse. Mindenki hajtott, de kicsit gyámoltalanok voltunk. Megyünk tovább, jövő héten vasárnap a Kazincbarcika ellen lépünk pályára idegenben. Készülünk a srácokkal, meglátjuk mi lesz.

Ifjúsági csapatunk két nappal korábban, csütörtökön lépett pályára, és három pontja mellé magabiztos győzelemmel gyűjtött még kettőt.

Férfi Ifjúsági I. osztály – Kelet
HE-DO B. Braun Gyöngyös – OAM Ózdi KC 41:38 (19:16)
Gólszerzők: Varga Kristóf 5, Bartha Benedek 5, Bernáth Bence 2, Jaros Olivér 9, Csányi Rolnad 5, Gulyás Máté 2, Gyallai Bercel 3, Falusi Dániel 6, Mátyás Balázs 4. Edző: Kiss Dániel, Kismárton Ádám.
Kiss Dániel: – Hullámzó teljesítménnyel, gyenge védekezéssel tartottuk itthon a két pontot. Pozitívum volt a fiatal Mátyás Balázs és Gyallai Bercel bemutatkozása az ifjúsági csapatban, előbbi három, utóbbi négy góllal hálálta meg a bizalmat. Gratulálunk a győzelemhez! Buzogány Barna 12 védésével kiemelkedett a mezőnyből. Mielőbbi jobbulást kívánok Gulyás Máténak, aki egy durva szabálytalanságot követően agyrázkódás gyanújával került kórházba.

Serdülőink ugyancsak győzelemmel zárták az elmúlt hetet, szombaton, a Budakalász elleni NB I.-es meccset megelőzően kilenc góllal győzték le az Elektromos együttesét.

Férfi serdülő, I. osztály – Kelet
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Bp. Elektromos 34-25 (14-14)
Gólszerzők: Borosi Levente 8, Gyallai Bercel 5, Falusi Dániel 6, Karnok Donát 2, Marozs Tamás 4, Mátyás Balázs 3, Pánczél Kevin 3, Portik Dobos Szabolcs 3. Kapusok: Gyánti Barnabás, Horváth Dávid. Edző: Kismárton Ádám, Temesvári Martin.
Kismárton Ádám: – Sajnos nem mindenki egészéses a csapatban. Két serült játékosunk van, Szucsik Benedek és Gulyás Máté, Borosi Levente pedig betegségből visszatérve lépett pályára, azonban jól irányította a csapatot. Az első félidőben fegyelmezetlenül védekeztünk, a második félidőben már mi domináltunk, lerohanás gólokat lőttünk. Szilárdabbá vált a védekezésünk. Fizikálisan jobban bírtuk, és akartunk győzni. A kapusok ügyesen védtek, a szélsőink eredményesen fejezték be a támadásokat. Összességében kihoztuk a maximumot, gratulálok a csapatnak, ügyesek voltak.

Az elmúlt hétvégén az U15-ös korosztályban is megkezdődött a küzdelem, fiúcsapatunk Győrben 22-17-re verte a hazai gárdát, és 17-17-es döntetlent játszott a PLER-rel. Lány U15-öseink két magabiztos győzelemmel kezdték a bajnokságot, a Hortot 25-6-ra, a Székács KE csapatát 23-16-ra múlták felül. Serdülő lány csapatunk is pályára lépett az elmúlt héten, az első találkozójukon 31-26 arányú győzelmet könyvelhettek el a DVSC ellen.