Újra itthon
| Kategória: Híreink

Hazai pályán vághat vissza az idegenben elszenvedett őszi verségért a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata a Csurgónak. Farkasaink szombaton a csarnok új sportpadlóját is felavatják.

Nyolc idegenben megvívott csata után lép pályára ismét hazai közönsége előtt a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely tavaly a december 14-én rendezett, Eger elleni Liga Kupa-mérkőzés óta nem játszott a felújítás alatt lévő Dr. Fejes András Sportcsarnokban. A munkák nagy része azóta elkészült, farkasaink már a vadonatúj sportpadlón edzenek, szombaton pedig éles körülmények között is felavatják a talajt.

Együttesünk a Tatabányán elszenvedett vereség után egy másik nagy riválissal néz farkasszemet, ezúttal azonban a mieinknek lesz okuk visszavágni ellenfelüknek, ősszel ugyanis egy szoros mérkőzésen két góllal alulmaradtunk a Csurgóval szemben. Ellenfelünk azóta még négy győzelmet könyvelhetett el a bajnokságban, 14 mérkőzésen szerzett 10 pontjával a tabella 10. helyéről várja a szombati összecsapást. Farkasaink ugyanannyi meccsen három ponttal többet gyűjtöttek, és nagyon keményen készülnek az összecsapásra.

A mérkőzésre az eddigi, jelenleg is érvényben lévő szabályozás érvényes, belépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges, a nézők számára a maszkviselés továbbra is kötelező.

A mérkőzést YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük.

K&H férfi kézilabda liga, 15. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK
2022. február 19. szombat, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Bócz László, Wiedemann Viktor