Újabb veszprémi túra következik
| Kategória: Híreink

A Magyar Kupa negyeddöntője után ismét Veszprémben lép pályára a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely ezúttal a Fejér-B.Á.L. Veszprém vendégeként harcol meg a bajnoki pontokért.

A Telekom Veszprém ellen gyors egymásutánban lejátszott kupameccs és bajnoki mérkőzés után ismét Veszprémbe utaznak farkasaink, ezúttal azonban a Fejér-B.Á.L. Veszprém együttese lesz a mieink ellenfele. A mérkőzés fontos pontok sorsáról dönt, épp ezért csapatunk is keményen készül a találkozóra.

– Nagyon régen éreztük már bajnoki mérkőzésen a győzelem ízét, és a fiúk nagyon ki vannak már éhezve ebben a sorozatban egy újabb sikerre – mondta Bíró Balázs vezetőedző. – Maximális motivációval utazunk, és szeretnénk begyűjteni a céljaink eléréséhez nagyon szükséges két pontot. Bízunk benne, hogy a maródiak közül minél többen bevethető állapotban lesznek a szombati mérkőzésen – zárta szavait Bíró Balázs.

Az elmúlt időszakban több sérüléssel és betegséggel is bajlódtak a mieink, a Telekom Veszprém elleni bajnokin Bura, Halász és Hegedüs is hiányzott a keretből. Szombaton minden hadra fogható farkasra szükség lesz a győzelemhez, hiszen a két pont nem csak nekünk, hanem a kisebbik veszprémi csapatnak is nagyon fontos lesz. A Veszprém eddig lejátszott 18 mérkőzéséből négyet nyert meg, az így megszerzett nyolc pontjukkal a tabella 12. helyéről várják az összecsapást, míg a mieink kétszer ennyi pontot gyűjtöttek, amivel a kilencedik helyen állnak.

K&H férfi kézilabda liga, 19. forduló
Fejér-B.Á.L. Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2023. március 25. szombat, 18:00
Veszprém, Városi Sportcsarnok
V.: Hargitai Gábor, Markó Gábor István