Újabb győzelem a Liga-kupában
| Kategória: Híreink

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Liga-kupa csoportkörében a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. Farkasaink a Hatvan elleni kettős győzelem után Mezőkövesden szereztek újabb két pontot.

A Mezőkövesd gárdája ellen, idegenben folytatta szereplését a Liga-kupa C csoportjában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. A korábbi évekkel ellentétben ez a mostani mérkőzés nem a szomszédvári rangadók közé illett, hiszen a Mezőkövesd az elmúlt időszakhoz képes jóval fiatalabb és tapasztalatlanabb kerettel küzd az NB I/B keleti csoportjában, ahol jelen pillanatban a 4. helyen állnak, mindösszesen 4 ponttal lemaradva a bajnokságot vezető FTC Diagnosticum mögött. Ez az osztálybeli különbség már a mérkőzés elején érezhető volt a két gárda közt, 2-2-ig volt egyenlő az állás. Az összeálló és egyre határozottabb védekezésünk elbizonytalanította a fiatal kövesdi támadósort, Tóth Misi védései pedig a kapura lövésig esetleg eljutó játékosokat, ez után fokozatosan lépett meg a farkasfalka, az első félidő végére már tízgólos különbséget mutatott az eredményjelző.

A második félidőben nem változott a játék képe, mindkét oldalon sok technikai hibával játszottak a csapatok, de a Mezőkövesd részéről látszott egy-két szép megoldásról, hogy tudnak ennél jobb játékot is játszani, ahogyan a mi oldalunkon a látványos és kidolgozott játékokba is hiba csúszott néha. Immáron menetrendszerűen, a második félidő közepén érkeztek fiatal játékosaink, Szucsik Benedek hétméteresből és akcióból is eredményes volt, Rosta Bálint hetest harcolt ki, és szintén feliratkozott a góllövők közé, míg a kapuban Gyánti Barni fogott labdákat. A már rutinos felnőtt kerettag Jaros Olivér és Gráf Martin szintén gólokkal járult hozzá a hétgólos idegenbeli sikerhez. Folytatás pénteken 17.00 órától hazai pályán.

Szerencsejáték Férfi Liga Kupa C csoport, 3. forduló
Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 23-30 (8-18)
Mezőkövesd, 0 néző
V.: Sándor László, Szikszay Csaba

Mezőkövesd: Pásztor Imre, Varga István (kapusok), Jancsó Nándor 6 , Kovács Bence 5 , Sárosi Balázs, Czakó Dénes, Fekete Dániel 1 , Szöllősi Olivér 2 , Csörgő Kristóf 3 , Boda Tamás Márton 2 , Gulácsi Bálint 4 , Szabó Dániel, Zelei Botond, Dócs Árpád, Hevesi Zsolt. Edző: Drizner Péter.

Gyöngyös: Gyánti Barnabás, Tóth Mihály (kapusok), Urbán Egon 5 , Németh Tamás 4 , Halász Levente 3 , Jaros Olivér 3 , Papp Bence 2 , Varsandán Milán 2 , Ubornyák Dávid 2 , Hegedűs Márk 1 , Vilovski Uros 2 , Rosta Bálint 1 , Gerdán Tibor, Szucsik Benedek 2 , Gráf Martin 3. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/2.

A csoport állása: 1. HE-DO B. Braun Gyöngyös 6 pont, 2. Mezőkövesdi KC 2 p, 3. Hatvani KSZSE 0 p.

Következik: HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
2021. január 22. péntek, 17:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok