Tisztújításra került sor a Gyöngyösi Kézilabda Klubnál. Az öt évvel ezelőtt alakult egyesület élére a tagok Marczin Zsolt korábbi elnököt választották, és az alapszabály módosításával lehetőséget teremtettek arra, hogy a klub még nagyobb társadalmi bázissal rendelkezzen.

Ötödik születésnapját ünnepli idén a Gyöngyösi Kézilabda Klub, ami azt is jelenti, hogy az öt évvel ezelőtt megválasztott elnökség mandátuma ebben az esztendőben lejár, vagyis a legutóbbi közgyűlésen tisztújítást kellett tartani. Az ülés a 2013-as tevékenységről szóló beszámoló elfogadásával kezdődött, majd a közgyűlés elfogadta a 2014-es évre megfogalmazott terveket is.

Ezt követően került sor a tisztújításra, melynek során a tagok újabb öt évre bizalmat szavaztak a jelenlegi elnöknek, Marczin Zsoltnak. A közgyűlés annak érdekében, hogy újabb kézilabda-szerető sportvezetőket vonjon be a munkába, és szélesítse a klub társadalmi bázisát, módosította az alapszabályt, és az elnökség létszámát két fővel bővítette. Az eddigi elnökségi tagok, Juhász Péter, Kocsis Sándor és Szőllősi Károly mellé Nagy Attilát és Tóth Imrét is az elnökségbe választották. Tagja az elnökségnek Marczin Zsolt elnök is, a fennmaradó egy üres helyre pedig december 31-ig választhat tagot az elnökség.

A régi-új elnök, Marczin Zsolt az utánpótlás-bázis további bővítését tartja egyik legfontosabb feladatának.
– Továbbra is azt az utat szeretnénk járni, amelyen öt évvel ezelőtt elindultunk, vagyis minél több, a környékről származó junior és ifjúsági korú, fiatal játékost szeretnénk bevonni a munkába. Ennek érdekében tizennyolc éves fiatalokkal erősítettük meg a keretünket, akiknek elsődleges feladata az NB II-ben újonnan indítandó csapat bajnoki címhez segítése lesz majd. Utánpótlás-csapataink kiváló évet zártak, jövőre is az lesz a célunk, hogy valamennyi együttesünk bejusson a legjobb nyolc közé. Ez a bravúr idén sikerült, reméljük, jövőre is így lesz – fogalmazott az újraválasztott elnök.

Mint Marczin Zsolt hozzátette: a továbblépés lehetőségét – csakúgy, mint az élvonalbeli felnőtt csapatnál – az utánpótlás-együtteseknél is nyitva hagyják, vagyis a fejlődés lehetősége továbbra is benne van a Gyöngyösi Kézilabda Klub munkájában. Az elmúlt öt évben ez a fejlődés töretlen volt, az új elnökség pedig amellett tett hitet, hogy a következő években is ezen dolgozik majd.

gykk logo web