Tatabányán is mindent beleadunk
| Kategória: Híreink

Alig ocsúdott fel a dabasi őrült végjáték okozta sokkból a B. Braun Gyöngyös csapata, a vasárnapi csata után szerdán már újabb feladat vár Konkoly Csaba legénységére: Tatabányán kell helytállniuk.

01 bbgy tatab g 0211 10

Az utolsó másodpercekig küzdött Dabason a B. Braun Gyöngyös a K&H férfi kézilabda liga kilencedik fordulójában, mégis pont nélkül kellett hazatérnie. Pedig a fordulatos mérkőzés nagy részében uralni tudtuk a játékot, az előnyünket mégsem sikerült stabilizálni. Tanulni azonban a vereségekből is lehet, és volt a játékunknak legalább három eleme, amely Konkoly Csaba vezetőedző szerint is optimizmusra adhat okot.

– Mindenekelőtt a küzdőszellemet emelném ki, a csapat ismét bebizonyította, hogy az utolsó pillanatig képes harcolni, és az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodik. Ez a mentalitás nagy erősségünk lehet még a folytatásban. Fejlődést mutattunk a védelem és a kapus közötti összhang megteremtésében, és főleg az első félidőben a támadójátékunk is jól működött. Volt persze sok hibánk is, ezeket kielemeztük, átbeszéltük, és most már csak a következő feladatra koncentrálunk.

Ami nem lesz más, mint a Tatabánya elleni párharc idegenbeli felvonása, együttesünknek az ellen a Bányász ellen kell helytállnia, amely eddigi kilenc mérkőzésén csak a Szegedtől és a Balatonfüredtől szenvedett vereséget, és magabiztos teljesítményével a tabella negyedik helyét birtokolja. Sok idő pedig nincs a felkészülésre, szerdán már játszunk is.

– Talán nem is baj, hogy ilyen gyorsan túl kell tennünk magunkat a Dabas elleni mérkőzésen. Tatabányán is legjobb tudásunk szerint fogunk játszani, és meglátjuk, ez mire lesz elég – mondta a vezetőedző.

Lele Ákos évekig kézilabdázott Tatabányán, ahová most ellenfélként érkezik, és mint mondja, mindent megtesz majd azért, hogy a győztes csapat tagjaként hagyja el a játékteret.

– Ha igazán őszinték vagyunk magunkhoz, el kell mondanunk, hogy nekünk nem a Tatabánya az igazi ellenfelünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltett kézzel utaznánk, hiszen az Orosháza ellen is csak két góllal tudtak győzni a legutóbbi fordulóban. Megteszünk mindent a győzelemért, de igazából arra vágyom, hogy azok ellen a csapatok ellen tudjunk pontot szerezni, amelyekkel várhatóan a pozíciókért kell majd harcolnunk – fogalmazott átlövőnk.

Sokat nem kell várni arra, hogy ezek ellen a csapatok ellen bizonyíthassunk, a Tatabánya elleni mérkőzés után ugyanis csurgói vendégjáték és Orosháza elleni hazai derbi következik. Ami pedig sérültjeinket illeti: jó hír, hogy Hegedüs Márknak lekerült a gipsz a lábáról, és a napokban megszületik majd a pontos diagnózis arról, mikor kezdheti el terhelni törött talpcsontját. Bízunk benne, hogy minél korábban, és hamarosan bevetésre készen várja majd Konkoly Csaba utasításait.

K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló

Grundfos Tatabánya KC – B. Braun Gyöngyös

2017. november 15. szerda, 18:00

V.: Bonifert F., Oláh V.