Találkozzunk a Fő téren augusztus 20-án!
| Kategória: Híreink

Az augusztus 20-ai városi rendezvényen mutatja be új keretét a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely új logóját is leleplezi a rendezvényen. Együttesünk másnap a hagyományokat folytatva ismét részt vesz a városi véradáson.

Elsöprő többséggel választották meg szurkolóink januárban a farkast a HE-DO B. Braun Gyöngyös kabalafigurájának. A szavazást lázas tervezőmunka követte, hogy kabalánkkal egy vadonatúj logó születhessen, amely a 2019/2020-as szezonban reprezentálja majd Ligakupa-győztes csapatunkat. Az új logó elkészült, és hamarosan be is mutatjuk majd szurkolóinknak.

Az új logó leleplezésének időpontja augusztus 20-a, 20 óra, amikor a Szent István-napi ünnepség keretein belül, a Fő téri szabadtéri színpadon nem csak az új logót, hanem az új keretet is bemutatjuk majd szurkolóinknak és a városnak Sasvári Sándor és a Satöbbi zenekar fellépése között. A bemutatkozást követően szurkolóinknak személyesen is lehetőségük lesz találkozni és beszélgetni játékosainkkal. Mindenkit szeretettel várunk!

A rákövetkező napok is mozgalmasan telnek majd, hiszen a hagyományokat folytatva csapatunk harmadszor is részt vesz a Blue Boxban szervezendő véradáson. Idén augusztus 21-én, 13 órakor nyújtjuk majd a karunkat, és erre biztatjuk valamennyi szurkolónkat is, hiszen egy adag vérrel akár három ember életét is megmenthetjük. A segítség a vérünkben van!

Még ugyanazon a napon pályára is lép csapatunk, 18 órától a DVTK-Eger lesz az ellenfelünk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.