Fontos mérkőzések előtt áll a B. Braun Gyöngyös csapata, amely továbbra is a negyedik hely megszerzéséért küzd a bajnokságban, a kupában pedig jó eséllyel pályázik a legjobb négy hely valamelyikére. A célok eléréséhez újabb győzelmekre van szükség, ezek megszerzésében pedig szurkolóink is a csapat segítségére lehetnek, akik Vácra és a fővárosi kupameccsre is elkísérhetik a csapatot.

szurkolok szeged

A szegedi meccshez hasonló hangulat várhatja a csaptot Vácott és Budapesten is. Fotó: Magyari Máté

A B. Braun Gyöngyös jelenleg az ötödik helyen áll a bajnoki tabellán, lemaradásunk egy pont a negyedik helyezett Tatabánya mögött, és két ponttal vezetünk a Balatonfüred előtt. A negyedik hely megszerzése továbbra is elérhető, ehhez azonban további győzelmekre van szükség. A bajnoki alapszakaszban még három mérkőzés vár a mieinkre, akik Győrben fejezik be a pontvadászatot, addig pedig hazai környezetben fogadjuk az idegenben már legyőzött Tatabányát. A következő erőpróba pénteken, Vácott vár a mieinkre, az idegenben megszerezhető két pont jelentősen javítaná csapatunk esélyét a negyedik hely megszerzésére. Az együttes Vácott sem szeretne lemondani a szurkolói biztatásról, épp ezért bízunk benne, hogy minél többen élnek majd a lehetőséggel, és a szurkolói busszal elkísérik a csapatot a Pest megyei településre. A busz útiköltsége 2000 Ft, a járat február 21-én 16:00 órakor indul a Városi Sport- és Rendezvénycsarnoktól.

Néhány nappal később a fővárosban lesz érdekelt csapatunk, amely a Magyar Kupa negyeddöntőjében az FTC Bástya Millennium csapata ellen lép pályára idegenben, és ahogy arról korábban már hírt adtunk, a Gyöngyösi Kézilabda Klub ingyenes szurkolói járatot indít az eseményre. A február 25-i mérkőzésre ugyancsak 16:00 órakor indul a busz a csarnok előtt, a legfrissebb adatok szerint tizenhat hely van még a buszon.

Mindkét járatra Vernyik Lászlónál lehet jelentkezni a 30/205 27 18-as telefonszámon, vagy a sportsupport@citromail.hu email-címen. Jöjjetek minél többen, és szorítsatok a fiúknak!