Hasznos meccset játszottunk Szegeden
| Kategória: HíreinkHarmadik edzőmérkőzését a MOL-Pick Szeged vendégeként játszotta a B. Braun Gyöngyös csapata a 2016/2017-es szezon felkészülési időszakában. A mieink legközelebb szerdán lépnek pályára, amikor első hazai találkozójukon a Mezőkövesdet fogadják, majd csütörtökön este szurkolói ankétra várjuk azokat, akik szeretnék személyesen is megismerni az új keretet.
A Balmazújváros és a Mezőkövesd után a MOL-Pick Szeged csapata volt a B. Braun Gyöngyös ellenfele a felkészülési időszakban. A szegedi találkozón a hazaiak végig vezetve győztek 18-10-es félidő után 38-25-re, de a vereséggel együtt is rendkívül hasznos volt a találkozó a mieink számára – mondta Debre Viktor, csapatunk vezetőedzője.
– A Szeged nem a mi súlycsoportunk, de fontosnak tartottam, hogy olyan csapat ellen is megméressünk, amely súly- és magasságbeli, sőt tudásbéli fölényben van velünk szemben. A meccs jól szolgálta a felkészülésünket, és ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket, talán még szorosabb eredmény is születhetett volna. Felkészülésünk első három hetes időszakának jó zárása volt ez a mérkőzés. Sok pozitív dolgot láttam a csapattól, de persze a hibáink is megmutatkoztak. A jövő héttől csökkentjük a fizikai terhelést, és nagyobb hangsúlyt fektetünk a taktikai, technikai felkészülésre, ami lehetőséget ad a hiányosságaink kijavítására.
A B. Braun Gyöngyös legközelebb a Mezőkövesddel játszik felkészülési mérkőzést. Szomszédvári riválisunkkal egyszer már találkoztunk ebben a felkészülési időszakban, akkor idegenben 23-23-as döntetlent játszott egymással a két együttes. A szerdai találkozót csütörtökön szurkolói ankét követi, szimpatizánsaink a 19:00 órakor végződő edzés után, várhatóan 19:20-tól ismerkedhetnek meg személyesen is a tizenhárom új játékossal felálló keretünkkel.
A B. Braun Gyöngyös felkészülési mérkőzései:
König-Trade Balmazújváros – B. Braun Gyöngyös 26-22
Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös 23-23
MOL-Pick Szeged – B. Braun Gyöngyös 38-25
2016. augusztus 17. szerda, 17:30 B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
2016. augusztus 19. péntek, 16:00 SBS Eger Eszterházy – B. Braun Gyöngyös
2016. augusztus 24. szerda Ceglédi KKSE – B. Braun Gyöngyös
2016. augusztus 26. péntek, 17:30 B. Braun Gyöngyös – HKM Sala (Vágsellye)
2016. augusztus 26. péntek, 19:30 Szurkolói ankét
2016. augusztus 27. szombat, 11:00 B. Braun Gyöngyös – Tapolcsány
2016. augusztus 31. szerda, 17:30 B. Braun Gyöngyös – König-Trade Balmazújváros