Vácott kezdjük a szezont
| Kategória: Híreink

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a 2017/2018-as idény NB I-es bajnokságainak fordulónkénti párosítását. A B. Braun Gyöngyös csapata Vácott kezdi az új bajnoki szezont, a második fordulóban pedig megyei rangadót játszik.

Az élvonalbeli bajnokságok lebonyolítása változatlan: a férfibajnokságban az alapszakaszt követően alakul ki a végeredmény a 3-14. helyért, az alapszakasz első két helyezettje pedig oda-visszavágó alapon bajnoki döntőt játszik. Az első forduló játéknapja 2017. szeptember 10., az utolsó, huszonhatodik fordulóé 2018. május 6., a bajnoki döntő hivatalos időpontjai: 2018. május 13. és 20.

A B. Braun Gyöngyös csapata Vácott kezdi az új szezont, a második fordulóban pedig a megyei rivális, Eger SBS Eszterházy csapatát fogadja. A Pick Szeged a negyedik, a Telekom Veszprém a tizenhatodik fordulóban látogat a Dr. Fejes András Sportcsarnokba. A két újonccal a kilencedik és a tizenharmadik fordulóban találkozunk, előbb a Dabas, majd az FTC ellen lépünk pályára. A mérkőzések pontos időpontjait július 27-ig egyeztetik a csapatok.

Időközben eldőlt csapatunk első felkészülési mérkőzésének időpontja: A Mátraházán edzőtáborozó Ceglédi KKSE alakulatával július 21-én, 17:30-tól játszunk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

01 mksz logo sz

A B. Braun Gyöngyös mérkőzései az NB I. 2017/2018-as szezonjában
1. forduló, 2017. szeptember 10. vasárnap
Váci KSE – B. Braun Gyöngyös

2. forduló, 2017. szeptember 17. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Eger SBS Eszterházy

3. forduló, 2017. szeptember 24. vasárnap
Telekom Veszprém – B. Braun Gyöngyös

4. forduló, 2017. október 1. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – MOL-Pick Szeged

5. forduló, 2017. október 8. vasárnap
Sport36-Komló – B.Braun Gyöngyös

6. forduló, 2017. október 15. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Balatonfüredi KSE

7. forduló, 2017. október 22. vasárnap
Ceglédi KKSE – B.Braun Gyöngyös

8. forduló, 2017. november 5. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – CYEB Budakalász

9. forduló, 2017. november 12. vasárnap
Dabas KC VSE – B. Braun Gyöngyös

10. forduló, 2017. november 19. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Grundfos Tatabánya KC

11. forduló, 2017. november 26. vasárnap
Csurgói KK – B. Braun Gyöngyös

12. forduló, 2017. december 3. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Orosházi FKSE- LINAMAR

13. forduló, 2017. december 10. vasárnap
FTC – B. Braun Gyöngyös

14. forduló, 2017. december 17. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Váci KSE

15. forduló, 2017. december 20. szerda
Eger SBS Eszterházy – B. Braun Gyöngyös

16. forduló, 2018. február 4. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Telekom Veszprém

17. forduló, 2018. február 11. vasárnap
MOL-Pick Szeged – B. Braun Gyöngyös

18. forduló, 2018. február 18. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Sport36-Komló

19. forduló, 2018. február 25. vasárnap
Balatonfüredi KSE – B. Braun Gyöngyös

20. forduló, 2018. március 10. szombat
B. Braun Gyöngyös – Ceglédi KKSE

21. forduló, 2018. március 18. vasárnap
CYEB Budakalász – B. Braun Gyöngyös

22. forduló, 2018. március 25. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Dabas KC VSE

23. forduló, 2018. március 28. szerda
Grundfos Tatabánya KC – B. Braun Gyöngyös

24. forduló, 2018. április 22. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK

25. forduló, 2018. április 29. vasárnap
Orosházi FKSE- LINAMAR – B. Braun Gyöngyös

26. forduló, 2018. május 6. vasárnap
B. Braun Gyöngyös – FTC