Sikeres évet zár a gyöngyösi utánpótlás
| Kategória: Híreink

Nem lehet okunk panaszra, ha az év végén visszatekintünk utánpótláscsapataink 2013-as szereplésére. Serdülőcsapatunk hibátlanul teljesít, az ifi és a junior elérte a célkitűzéseket, a gyermekbajnokságban érintett csapataink pedig kiválóan alkalmazkodtak a megváltozott szabályrendszerhez, és magabiztos győzelmeket aratnak.

Kezdjük az értékelést azzal, amiről nincs sok mindent mondani. A Gyöngyösi Kézilabda Klub serdülőcsapata százszázalékos teljesítményt nyújtott az országos bajnokság első szakaszában, és fölényesen zárt az első helyen. Nigrinyi Tibor tanítványai mind a tizennégy mérkőzésüket megnyerték, és hatpontos előnnyel végeztek a tabella élén az Országos Serdülő Bajnokság „C” osztályának I. csoportjában.

– Maximálisan elégedett vagyok a csapatom hozzáállásával és teljesítményével egyaránt, nagy gratuláció illeti a fiúkat – értékelt Nigrinyi Tibor, a serdülők edzője, aki szerint a csapategység hozta meg a sikert.

– Nem szeretnék és nem is tudnék senkit sem kiemelni a csapatból, a fiúk valamennyi mérkőzésükön vállt-vállnak vetve küzdöttek, és ez a legnagyobb erényünk. Büszke vagyok a srácokra, azt gondolom, tizennégy meccsen tizennégy győzelmet aratni bármilyen bajnokságban dicséretes dolog. Remélem, a folytatásban is hasonló mentalitással küzdenek majd a fiúk, hiszen a célunk, hogy ismét ott legyünk az országos döntőben.

Ehhez egy újabb csoportban új ellenfelekkel szemben kell helytállnia az alakulatnak, hiszen a „C” osztály I. és II. csoportjának legjobb négy helyezettje alkot majd egy nyolcast a folytatásban, így a mieinknek a Balmazújváros, a Nyíregyháza, a Sárospatak és a Debrecen csapatival kell megmérkőzniük. A csoport tagja lesz még a Mezőkövesd, a Hajdúnánás és a Miskolc, velük azonban még egyszer már nem találkoznak a gyöngyösi fiatalok. A serdülőbajnokság következő szakasza januárban kezdődik.

DSC 0453

Ami az idősebbeket illeti, panaszkodni az ő teljesítményüket figyelve sem lehet okunk. Gúnya Péter ifjúsági csapata hét győzelemmel zárja az évet a bajnokságban, ezek között olyan fontos sikerek is szerepelnek, amelyeken a papírformát borítva sikerült megszerezni a győzelmet. Így például a PLER, a Győr vagy a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatának legyőzése mindenképp említésre méltó. Az ifi 14 ponttal a hetedik helyen várja az új évet, ami megfelel az előzetes elvárásoknak, amelyek az 5-8. helyek valamelyikéről szólnak.

Hasonló célokért küzd a juniorcsapat is, Doros Ákos legénysége szintén nagy győzelmet aratott a PLER és a Győr ellen. A sok kiöregedett játékos miatt átalakuló együttes tíz pontjával a kilencedik helyen áll a bajnokságban, így céljai teljesítésére még bőven lesz alkalma az új évben is.

A gyermekbajnokságban érdekelt csapatok szintén jól szerepelnek, és ami pillanatnyilag szintén ugyanilyen fontos: jól alkalmazkodtak a megváltozott szabályrendszerhez. Az új lebonyolítás az országban dolgozó edzőktől kapott hideget, meleget egyaránt, a Gyöngyösi Kézilabda Klub edzői, Köves Péter és Pápa János azonban jól felkészítették a fiatalokat az új szabályokra. Így az U12-es és az U14-es, összevont korosztály is eredményes felkészülésen van túl, és az első akadályt is sikerrel vették: mindkét alakulat ott van a kiemelt bajnokságban. Egyelőre még csak egy fordulót sikerült lejátszaniuk, de azt százszázalékosan teljesítette mindkét csapat. Köves Péter tanítványai, az U11-U12 még november végén, hazai pályán játszhatta első mérkőzéseit a Pick Szeged, a Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsóörs és az Elektromos együttesei ellen. Végül három győzelemmel sikerült megszerezniük az első helyet, és jó esélyekkel várják a január 4-én, Tarjánban rendezendő második fordulót, amelyben az Éles Kézilabda Iskola, a Szeged-Vörösmarty és a Tatabánya csapatival mérkőznek majd meg Köves Péter tanítványai.

DSC 0467

Egy nappal később az U14-es alakulat játssza majd a második fordulót a kiemelt bajnokságban ugyanott, hasonlóan jó kezdet után. Pápa János csapata az első fordulóban a Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsőörs, a Békés és a PLER II. legyőzésével szerezték meg az első helyet a nyitófordulóban. Mindkét edző elégedett volt a fiatalok teljesítményével, és azt is elmondták, hogy az ünnepnapokat leszámítva nem is pihennek a csapatok, hiszen január 4-5-én már feladatuk lesz a kiemelt bajnokságban. Ugyancsak elégedetten nyilatkozott Gúnya Péter utánpótlás-igazgató, aki azt emelte ki, hogy a legfontosabb céljukat máris elérték, a felkészült szakemberek munkájának köszönhetően ugyanis az utánpótláscsapatok folyamatosan fejlődnek, és jól megállják a helyüket az ország bármelyik csapatával szemben. A fiatalok pedig immár láthatják a példaképeket is, hiszen a magyar serdülő válogatott Gúnya Péter másodedzői kinevezésének is köszönhetően otthonra talált Gyöngyösön, ahol az új garnitúra két, Izraellel szemben megszerzett magabiztos győzelemmel már be is mutatkozott.

Minden adott tehát ahhoz, hogy Gyöngyösön tovább fejlődjön az utánpótlás, és mind több fiatalnak adjunk lehetőséget a sportolásra és a testmozgásra. Reméljük, 2014 is hasonló sikereket hoz majd a gyöngyösi kézilabda-utánpótlásnak.