A bajnokság végéhez közeledve a Gyöngyösi Kézilabda Klub megkezdte a tárgyalásokat a keret tagjaival a jövőről, három játékossal pedig a mai napon szerződést is hosszabbított. Sándor Ákos és Hudák Henrik újabb három évre írt alá, míg Tamási Zsolt a következő két évre kötött megállapodást az egyesülettel.
– A csapat sikeres szereplésének köszönhetően kedvező helyzetben vagyunk, hiszen a célok teljesítésével már most megkezdhettük a tárgyalásokat játékosainkkal  mondja Kotormán Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub szakosztály-igazgatója. – A klubvezetés a csapat sikereit látva úgy döntött, hogy hosszú távon tervez a kerettel, így az értékeink megőrzése a legfontosabb célunk. Ennek szellemében a mai napon három játékosunkkal hosszabbítottunk szerződést, és bízhatunk abban, hogy mindhárman hosszú távon szolgálhatják klubunk jövőjét.

alairas1

Szőllősi Károly ügyvezető és Sándor Ákos. Újabb három év.

Hudák Henrik, Tamási Zsolt és Sándor Ákos is meghatározó tagjai a keretnek. A leghosszabb gyöngyösi múlttal a csapatkapitány beálló rendelkezik, Sándor Ákos négy és fél éve került Gyöngyösre, ahol családot alapított, és a jövőjét is itt képzeli el, ezért a klub is hosszú távon számol a munkájával az aktív játékos-pályafutását követően is.

alairas2

Hudák Henrik és Szőllősi Károly újabb három évről szóló szerződést írtak alá.

Ugyanez mondható el Hudák Henrikről, aki korábban szerepelt már Gyöngyösön, most meghosszabbított szerződését pedig két évvel ezelőtt írta alá. Hudák Henrik Gyöngyösön talált párra, és a jövőjét is itt képzeli el, a klub pedig az utánpótlás-nevelésben is számít rá, ezért támogatta kapusedzői képzését.

alairas4

Tamási Zsolt még két évig biztosan tagja a B. Braun Gyöngyös csapatának.

Tamási Zsolt két éve tagja a B. Braun Gyöngyös keretének, kapusposzton Hudák Henrikkel remekül kiegészítik egymást, és ez még legalább két évig így is lesz. Tamási is jól érzi magát Gyöngyösön, így benne is megvan a lehetőség a hosszú távú együttműködésre.

Kotormán Attila szakosztály-igazgató és Szőllősi Károly ügyvezető azt is elmondták: a klub valamennyi játékosának megtette az ajánlatát, és ezekre többségében pozitív válasz érkezett, így hamarosan újabb aláírásokra kerülhet sor, miközben érkező játékosokkal is zajlanak egyeztetések.