Pécsi VSE – B. Braun Gyöngyös 24:24
| Kategória: Híreink

Idei negyedik döntetlenünk Pécsett született.

Csapatunk a bajnokság egyik legfontosabb mérkőzésére készült a Pécs ellen. Ennek megfelelően mindenki nagy odafigyeléssel végezte a munkáját, hiszen pontokat akartunk szerezni, amire nagy szükségünk volt céljaink eléréséhez, vagyis a legjobb hatba kerüléshez. Azt is tudta azonban mindenki, hogy a Pécs ellen senki sem mehet biztosra. A baranyai alakulat a Balatonfüred, a Tatabánya és az FT-PLER legyőzésével bizonyította, hogy képes meglepetésekre, különösen a gólgyártó Szöllősi Bence és a rutinos irányító, Szögi Balázs játékával, ezért Nagy Károly vezetőedző külön felhívta a figyelmet az ellenük való védekezésre.
A találkozó nem indult rosszul, a csapatok az első tizenhárom percben fej-fej mellett haladtak, de a félidő derekára Frey Tamás, Bakos Dávid és Koller Tamás találataival sikerült háromgólos előnyt kiharcolnunk (5:8). Ekkor a Pécs magára talált, és a 22. percben döntetlen állást mutatott az eredményjelző (9:9). A játékrészből hátra lévő néhány percben azonban ismét a mieink játszottak jobban, és sikerült 0:4-es sorozatot produkálnunk, aminek köszönhetően 9:13-as állásnál vonulhattunk az öltözőbe.
A második játékrészt is mi kezdtük jobban, és az első tíz percben még hármat közé raktunk, így csapatunk már hét góllal vezetett. 10:17-es állásnál azonban a házigazdák percei következtek, akik gyorsan négy góllal válaszoltak, és 14:17-re módosították az eredményt. A 47. percben 15:18-nál büntetőt hibáztunk, az ellenfél pedig feljött egy gólra (17:18). Szalafai Gábor és Debreczeni Dávid találataival újra háromgólosra növeltük az előnyt (18:21), amikor már csak nyolc percnyi játék volt hátra. A hajrát két gólos előnnyel kezdhettük, és bár egy újabb hétméterest hagytunk ki, három perccel a vége előtt két gólos gyöngyösi előnynél vártuk a mérkőzés végét jelző sípszót. Azonban az a néhány perc a Pécsnek elég volt arra, hogy egyenlítsen, sőt a 30. percben a vezetést is átvette (24:23), így az utolsó pillanatokban nekünk kellett egyenlíteni, hogy egy pontot hazahozzunk a baranyai megyeszékhelyről. A vége tehát 24:24, ez a negyedik döntetlenünk a szezonban. Összességében elégedettek lehetünk az egy ponttal, hiszen Pécsett sok csapat elvérzett már, azonban ha a hétgólos előnyünkre gondolunk, egy kicsit keserű lesz a szánk íze. A következő fordulóban az FTC-PLER Budapest csapatát fogadjuk, a hatba kerüléshez hazai pályán szinte kötelező lesz győznünk.

Nagy Károly: Taktikusan és jól játszottunk a mérkőzés első félidejében, sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz semmi gond, a második játékrészben azonban a fiatal pécsi kapus védései és a sok hibánk miatt szorossá vált a mérkőzés. Akárcsak a Vác ellen, most is játékidő utolsó harmadában voltak problémáink. A Vác ellen a fiatalok nem tudtak hozzátenni, most a rutinosabb játékosaink voltak a pályán, mégsem bírtuk végig a meccset, így a végén nekünk kellett egyenlítenünk.


Jegyzőkönyv

Férfi kézilabda NB I., 18. forduló
Pécsi VSE – B. Braun Gyöngyös 24:24 (9:13)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 250 néző. V.: Herczeg P., Südi P.

Pécs: Nikolic – Szepesi 3, Szögi 2, Bujtár 2, Grünfelder 5, Szöllősi 5, Hajdu 3, Kurbely 4
Edző: Koleszár György
Gyöngyös: Hudák – Bakos 4, Frey 4, Szabó 2, Gazdag 2, Varsandán 3, Debreczeni 4, Szalafai 4, Koller 1
Edző: Nagy Károly

Kiállítások: 10, ill. 14. perc
Hétméteresből: 4/3, ill 3/1