Összecsapunk a Fradival
| Kategória: Híreink

Rangadóra készül a gyöngyösi farkasfalka, amely 2021 első hazai bajnoki mérkőzésén az egyik legnagyobb rivális Ferencváros együttesét fogadja.

A harmadik helyen álló Ferencvárossal csap össze a K&H liga tabellájának ötödik helyét elfoglaló HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely első 2021-es hazai bajnokiján az év első bajnoki győzelmét szeretné megszerezni. Farkasaink a tavaszi idényben eddig Balatonfüreden és Komlón vendégszerepeltek, és mindkét alkalommal alulmaradtak riválisaikkal szemben, így az Egerben két pontot szerző Fradi növelni tudta előnyét a tabellán, és most három ponttal vezet együttesünk előtt. Konkoly Csaba vezetőedző szerint a jó védelem lehet a kulcs a fővárosiakkal szemben.

– A Fradi rendre sok gólt szerez a mérkőzésein, ezért nagy szerepe lesz a védelemnek és a kapusteljesítménynek, azt várom, hogy ezen a két területen ellenfelünk fölé tudunk nőni, és szervezett támadójátékkal itthon tudjuk tartani a két pontot. Bízom abban is, hogy ki tudjuk használni a hazai pálya előnyét, és motiváltságunk, akaraterőnk segítségével újra meg tudjuk mutatni, hogy hazai pályán legyőzhetetlenek vagyunk – fogalmazott a vezetőedző.

A Ferencvárossal ebben a bajnoki évben még nem találkoztunk, de a fővárosiak teljesítménye tiszteletet parancsoló, eddig lejátszott 13 mérkőzésükből nyolcat megnyertek, így megszerzett 16 pontjukkal az előkelő harmadik helyen állnak a táblázaton. Farkasaink egy győzelemmel egy pontra közelítenék meg riválisukat, egy pozíciót javítva a tabellán elfoglalt helyezésükön.

A találkozót zárt kapuk mögött játsszák a csapatok, a mérkőzést YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük.

K&H férfi kézilabda liga, 6. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Ferencvárosi TC
2021. február 17. szerda, 18:00
V.: Bíró Ádám, Kiss Olivér
Zárt kapus mérkőzés