Orosháza – B. Braun Gyöngyös 23-23
| Kategória: Híreink

A bajnoki alapszakasz egyik legfontosabb mérkőzésén egy pontot szerzett a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a férfi kézilabda NB I. 16. fordulójában Orosházán lépett pályára. Ellenfelünk jobb gólkülönbségével a meccs előtt ötödik volt a tabellán, míg a mieink a hatodik helyről várták a mérkőzést. A felállás maradt a meccs után is. A dolgunkat nehezítette, hogy a bokasérülést szenvedett Hajdu Gábor nem állhatott a csapat rendelkezésére, és Frey Tamás sem épült még fel teljesen vádlisérüléséből. Iváncsik Ádám a mérkőzés előtt belázasodott, így ő sem utazhatott el a csapattal. Az első félidőben támadásban nem voltunk elég hatékonyak, így az első harminc perc végére háromgólos hátrányba kerültünk. A második játékrészben feljöttünk, és kiélezett, nagy csata lett a vége, amely pontosztozkodással zárult. A találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkeztünk. Cikkünk folyamatosan frissül.

orosh bbgy web

Férfi kézilabda NB I., 16. forduló

Orosházi FKSE LINAMAR – B. Braun Gyöngyös

2014. 12. 06. 18:00, Orosháza

V.: Hargitai G., Markó G.

Orosházi FKSE: Herjeczki, Ivanisevic – Buday 6 (2), Szeitl, Stranigg J., Knezevic 1, Berta G. 1, Morva 1, Cemas, Milovic, Németh G. 8, Mazic 3, Pásztor M., Benis 2, Németh L. 1, Tárkányi B.

Vezetőedző: Vladan Jordovic

B. Braun Gyöngyös: Hudák, Holló M., Tamási – Sándor Á. 2, Dr. Czina, Bakos Gy. 2, Varsandán M. 5, Tóth Á. 1, Nagy B. 2 (1), Debreczeni 4, Marczinkó 1, Szalafai 2, Koller, Simon B. 4.

Vezetőedző: Gulyás István

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.

Büntetőből: 4/2, ill. 2/1.

Értékelés:

Gulyás István: – Győzelemmel felérő döntetlent értünk el, különösen a helyzetünk ismeretében. Tudtuk, hogy hatékonyabb támadásra és szigorúbb védekezésre lesz szükségünk, és ezt hellyel-közzel sikerült is megvalósítanunk. Az első félidőben volt egy ötperces rövidzárlatunk, amikor többször megremegett a kezünk, akkor kaptunk néhány indításgólt. A második félidőben aztán feljöttünk, a jó védekezésnek és a taktikusabb támadójátékunknak köszöünhetjük az egy pontot. Úgy érzem, igazságos döntetlen született.


1-5. perc: Frey és Hajdu sérülés miatt nincs a csapatban, a lelátóról nézik a találkozót, amit a hazaiak kezdenek. Nálunk Szalafai, Marczinkó, Czina, Sándor Ákos, Varsandán és Bakos György kezd védekezésben. A kapuban Hudák Henrik. Buday szerzi a találkozó első gólját, talrpól, kilenc méterről (1-0). Büntetőt harcolunk ki, Bakos áll oda a hétméteres vonalra, de sajnos Ivanisevic kapuja fölé lövi. Jól védekezünk, így jöhetünk, Varsandán pedig megszerzi első gólunkat (1-1). Megint kivédekezzük, és Marczinkó lő gólt átlövésből (1-2). Hudák véd, de marad a vendéglátóknál a labda. A lövés mellé száll, mi jöhetünk, de mi sem vagyunk eredményesek. Az újabb orosházi támadásból sincs gól, megint nálunk a labda.

6-10. perc: Bakos az újabb gól szerzője (1-3). Benis Bence mellé lövi szélről. Bakos György a kapufát találja el, egy kivédekezett támadás után pedig Szalafai lő mellé. Knezevic lőhet büntetőt, a lövést Tamási hárítja, de a kipattanóból ismételni tud az orosházi, és ez már bemyegy (2-3). A hazaiak kapusa véd, marad az eredmény. Buday egyenlít (3-3).

11-15. perc: Varsandán góljával ismét nálunk az előny (3-4). Egyenlítenek a hazaiak, közelítünk a félidő derekához. Varsandán lövése nem talál utat a kapuba, jönnek a hazaiak, de Hudák véd, így Szalafai indulhat. A hazaiak kapusa az ő lövését védi, és így az Orosháza visszaveheti a vezetést (5-4). Varsandán talál a kapuba (5-5).

16-20. perc: Hudák védése után támadhatunk. Sándor Ákos góljával fejezzük be a támadást (5-6). Bakos György második góljával 5-7 az eredmény, de pillanatok jön a hazaiak válasza (6-7). Sajnos az egyenlítés is összejön nekik (7-7). Gulyás István időt kért. Nem tudtuk góllal befejezni a támadást, de a hazaiakét sikerült kivédekeznünk, így ismét nálunk a labda.

21-25. perc: Most sem tudjuk belőni, megint védekezhetünk. Gól a hazaiaknál (8-7). Ismét hibázunk támadásban, de Hudáknak köszönhetően az orosháziak nem tudnak könnyű indításgólt szerezni. Újabb eredménytelen támadás után a hazaiak jönnek és növelik kétgólosra az előnyüket (9-7).

26-30. perc: Egy rossz bejátszással eladjuk a labdát, Benis pedig háromgólosra növeli a vengéglátók előnyét (10-7). Szabálytalan zárás miatt elveszik tőlünk a labdát, az Orosháza indul és gólt szerez (11-7). Gulyás István ismét időt kér. A hazaiak zavaró védekezése ellen kellene kitalálni valamit, és most úgy tűnik, sikerült. Hosszú idő után gólt szerzünk Simon révén (11-8). Van azonban válasz az immér négygólos Németh Gábortól (12-8). Bakos György büntetőt harcol ki, Nagy Bence pedig belövi (12-9). Kivédekezzük, újra mi jövünk. Nem sikerül gólt szereznünk, 18 másodperccel a félidő vége előtt időkérés után jöhetnek a hazaiak. Nincs gól, marad a 12-9.

1206orosh 1

31-35. perc: Mi kezdjük a második félidőt. Ráadásul Sándor Ákos révén góllal (12-10). Büntetővel jöhetnek a hazaiak, Buday lövi a hetest Tamásinak, aki a büntetőre váltja Hudákot. Védenie nem sikerül (13-10). Hibázunk támadásban, de visszaszerezzük a labdát, Marczinkó pedig indul, és ütközik Németh Gáborral. Az egyik játékvezető belemenést fújt, a másik azonban felülbírálta az ítéletet, és két percre kiküldte a hazaiak játékosát, a labda pedig nálunk maradt. Simon Bence gólra váltja az emberelőnyt (13-11). A kapufáról jön ki a hazaiak lövése, mi jöhetünk. Szalafai lő gólt szélről (13-12).

36-40. perc: Labdát szerzünk, Varsandán pedig egyenlít (13-13). Ez volt a balszélső negyedik gólja. Kiegészült az ellenfél, újra hatan támadnak. Kollert küldik ki a játékvezetők. Kis szerencsével hozzánk kerül a labda, de nem tudunk gólt szerezni. Németh Gábor azonban belövi (14-13). Debreczeni egyenlít (14-14). Jön a válasz Morvától, megint ott az előny (15-14). Simon Bence góljával 15-15.

41-45. perc: Hudák védi Buday lövését, de az indítás rossz Varsandánnak, így marad az egyenlő. Újra ott a vezetés (16-15). Szalafai kiszorított helyzetből vállalkozik, de nem tudja elpörgetni a kapus lába mellett. Szalafai most átlövőben játszik, mert egy labdaszerzés után újra mi támadunk. Pontatlanok vagyunk támadásban, a hazaiak megszerzik a labdát, Németh Gábor pedig belövi (17-15). Debreczeni góljával feljövünk mínusz egyre, ráadásul a játékvezetők kiszórják az egyik orosházait, emberelőnybe kerülünk (17-16).

46-50. perc: Labdát szerzünk, majd Debreczeni kerül helyzetbe, de lövését hárítja a hazaiak kapusa. A visszarendeződésnél szabálytalannak látják a bírók beállósunkat, őt is kiküldik, öten-öten a csapatok. Hudák remekül indítja Tóth Ádámot, aki magabiztosan lövi be, ezzel újra egyenlő (17-17). A 48. perc elején időt kérnek a hazaiak. Hudák nagyot véd. Mind a két csapat kiegészült, hat a hat ellen támadunk. Simon Bence góljával visszavesszük a vezetést (17-18). Németh Gábor, a hazaiak legeredményesebbje egalizál (18-18). Hetedik gólja volt. Debreczeni eredményes (18-19). Hétméterest lőhetnek a vendéglátók. Hudák most bent marad, Buday azonban neki is betalál (19-19).

51-55. perc: Szalafai találatával megint mi vezetünk (20-19). Buday talpról szerez gólt (20-20). Varsandán! (20-21) Nem tudjuk stablizálni az előnyünket, megint jön a hazaiak válasza (21-21). Tamási váltja Hudákot az utolsó hét percre. Debreczeni belül szaladt át, elveszítjük a labdát, így a hazaiak ismét gólt lőhetnek. Németh Gábor volt (22-21). Bakos lövését hárítja a kapus. Újabb hétméterest lőhetnek a házigazdák. Buday lövését Tamási védi. Még fél percig emberhátrányban játszunk. Varsandán Milán ezúttal nem tudja belőni a ziccert.

56-60. perc: Buday megint talpról talál be (23-21). Elveszítjük a labdát, megint jöhet az Orosháza. Labdát szerzünk, Debreczeni indul, de a hatosvolnalon szabálytalanul állítják meg, hétméterest lőhetünk. Nagy Bence értékesíti a büntetőt (23-22). Három perc van hátra. Jól védekezünk, megvan a labda, egyenlíthetünk. Szűk két perc a hátralévő idő, Gulyás István időt kér. Szépen végigcsináljuk a figurát, Simon kerül helyzetbe, de fölé pattintja. Egy perc van hátra. Buday lövését Tamási védi, Debreczeni Dávid pedig kiegyenlít (23-23). Tizenöt másodperccel a vége előtt Vladan Jordovic időt kér. Időn túli szabaddobás lesz a vége. Nincs bent, megvan az egy pont.

Orosházi FKSE – B. Braun Gyöngyös a félidőben 12-9.
Élőben: http://gykk.hu/index.php/hirek/item/493-oroshaza_gyongyos_elo_20141206