Óriási bravúr Veszprémben
| Kategória: Híreink

Reális esélye volt a győzelemre a HE-DO B. Braun Gyöngyösnek a Telekom Veszprém ellen a Veszprém Arénában, ahol a hazai gárda ötgólos félidei vezetés után csak a mérkőzés utolsó másodpercében esett találattal tudta otthon tartani a két pontot.

Az elmúlt héten nem a Telekom Veszprém csapatára készültek játékosaink, ugyanis eredetileg balatonfüredi derbi volt bejegyezve a naptárakba. Az utolsó pillanatban jött a változás, így csupán másfél napja volt Németh Tamáséknak a felkészülésre. Tóth Mihály védésével indult a találkozó, majd egy gyors Vilovszki-gólnak köszönhetően magunkhoz vettük a vezetést. Gólra gól volt a válasz, azonban hét perc elteltével Mitar Markez találataival 3-5-re sikerült ellépni. Számunkra mindenképp pozitív volt, hogy a hazai csapat nem uralta a mérkőzést a Bajnokok Ligája tempójával, így támadásainkat tudatosan, akaratunk szerint építhettük. Az első felidő közepén már másodszor kerültünk emberhátrányba, ekkor 10-8-at mutatott az eredményjelző. Konkoly Csaba folyamatosan forgatta csapatát, amelyet az újonnan mérkőzésbe szállók meg is háláltak. Öt perccel a szünet előtt tovább nőtt a különbség az együttesek között, 13-9-re vezettek az Építők. Az utolsó egy percre kettős emberelőnybe került a farkasfalka, viszont ezt nem sikerült maximálisan kihasználnunk. Az első játékrész 15-10-es veszprémi előnnyel zárult.

Jól kezdődött számunkra a második félidő, Herceg és Markez találataival, az emberhátrány ellenére sikerült háromra zárkóznunk. A 40. percben a hazaiak üres kapus játékkal próbálkoztak, de a rossz befejezéseiket Gábori és Tóth gyorsan két egész pályás góllal büntette. A 46. percben Tóth Mihály stabil kapusteljesítményének, Gráf Martin bátor támadójátékának köszönhetően 20-17 volt az összecsapás állása. Tíz perccel a mérkőzés lefújása előtt két gólra zárkóztunk, ekkor időt is kért David Davis. Azonban a következőkben is a farkasok akarta érvényesült, előbb már csak egygólos hátrányban voltunk, majd az 55. percben 23-23-ra egyenlítettünk. Újra emberelőnybe kerültünk, és labdánk volt a vezetéshez, amelyet Halász gólra is váltott. 50 másodperccel a vége előtt Gráf Martin labdát szerzett, azonban a bravúr nem sikerült, egy utolsó pillanatos találattal 26-25-re győzött a hazai csapat.

K&H férfi kézilabda liga, 21. forduló
Telekom Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös 26-25 (15-10)

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István.

Veszprém: Cupara, Corrales, (kapusok) Yahia 3, Moraes 3, Tonnesen 3, Nilsson, Markussen 3, Ligetvári, Marguc 2, Strlek 3, Blagotinsek 1, Shishkarev 2, Mahe 5, Lukács, Lékai 1. Edző: David Camara Davis.

Gyöngyös: Merkovszki, Tóth 1, (kapusok) Urbán, Németh 1, Halász 2, Jaros, Varsandán 1, Ubornyák 2, Hegedűs 2, Gábori 2, Duris, Vilovski 4, Gerdán, Herceg 1, Gráf 4, Markez 5. Edző: Konkoly Csaba.

Hétméteresek: 1/1 ill. 3/6.
Kiállítások: 10 perc, ill. 8perc.