Ők hagyják el a falkát nyáron
| Kategória: Híreink

Ahogyan arról már beszámoltunk, a 2022/2023-as szezont egy új szerkezetű csapattal kezdjük majd meg, az átalakítás tavaly decemberben elindult, a vezetőedzői posztról távozó Konkoly Csaba helyét Bíró Balázs veszi majd át, az erőnléti felkészülésünket Németh Tamás irányítja. Néhány játékosunk távozása már biztosra vehető, róluk adunk hírt most.

A távozó játékosok létszáma kicsit magasabb, mint az eddigi évadokban megszokott volt, jó néhány játékosunknak lejár a szezon végén a szerződése, a következő szezontól már nem a farkasfalkát erősítik.

Lubomir Duris 2016-ban érkezett Gyöngyösre, azóta a mai napig 138 mérkőzésen szerepelt és 320 gólt szerzett, ez idő alatt igazi közönségkedvenccé vált. Az idén 35. születésnapját ünneplő játékos befejezi az élvonalbeli kézilabdát, hazaköltözik Szlovákiába.

Mitar Markez, kiváló jobbátlövőnk 2017-ben érkezett Magyarországra és a Mátraaljára, jelen pillanatban 113 mérkőzésen szerzett 566 találatával klubunk történelmének egyik legeredményesebb játékosa.

Ubornyák Dávid válogatott irányítónk 2018 óta a farkasfalka egyik vezére, azóta 151 mérkőzésen irányított, és szerzett 366 gólt, jövőre már a Grundfos Tatabánya színeiben láthatjuk.

Szintén Tatabányára igazol az idén 38 esztendős Uros Vilovski, aki Dávidhoz hasonlóan 2018-ban érkezett hozzánk. A falka egyik igazi vezérfarkasa az idei tavasz szezon kezdetéig 119 mérkőzésen játszott gyöngyösi színekben, 295 gólt jegyezhettünk a neve mellett. A következő szezontól szintén a Tatabánya színeiben találkozhatunk vele.

Papp Bence 2019-ben érkezett hozzánk, 98 mérkőzést játszott a farkasos mezben, 254 gólt szerezve, emellett kettős igazolással a PLER, a Cegléd és a Hatvan csapatait is erősítette.

Nagy Benedek második szezonját tölti nálunk kölcsönjátékosként a Telekom Veszprém csapatától, ez idő alatt 42 mérkőzésen védte kapunkat. A következő szezonban szintén kölcsönjátékosként Tatabányán szerepel majd.

Természetesen minden távozó játékosunknak köszönjük az itt töltött éveket, és a rengeteg munkát, élményt, amivel hozzájárultak az elmúlt évek sikereihez a gyöngyösi kézilabdában. Új csapataiknál sok sikert kívánunk nekik!

Az érkező játékosok listája is csaknem teljes már, ezt egyelőre sportszakmai szempontok miatt még nem hozzuk nyilvánosságra, hamarosan bemutatjuk a farkasfalka új tagjait!

A HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata tehát jelentős átalakulás előtt áll, ám a szezon hátralévő részében vezetőedzőnk, Konkoly Csaba és valamennyi játékosunk azon lesz, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárjuk a bajnoki évet.