Különleges hangulatban fogadtuk a Veszprémet
| Kategória: HíreinkKülönleges hangulatú bevonulás előzte meg a kezdő sípszót a Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok csarnokában, ahol a HE-DO B. Braun Gyöngyös a ONE Veszprém HC együttesét fogadta. Nőnap alkalmából a mérkőzés előtt mindkét csapat játékosai egy-egy szál rózsával köszöntötték a lelátón helyet foglaló hölgyeket, amit a közönség nagy tapssal fogadott. A megható pillanat után kezdődhetett a találkozó.


A mérkőzés elején igyekeztünk felvenni a tempót a vendégekkel. Az első veszprémi találatra (0–1) Hegedüs Márk válaszolt gyorsan (1–1), így az első percekben még kiegyenlített volt a játék. A Veszprém azonban hamar ritmust váltott: Martinovic és Marguc góljaival néhány perc alatt többgólos előnyt alakított ki (1–4).
A 7. percben Edwards Olivér góljával sikerült szépítenünk (2–5), ám a vendégek támadásban rendkívül hatékonyak voltak. Marguc és Martinovic vezetésével tovább növelték előnyüket, és a 10. percre már hat gól volt a különbség (3–9). A félidő közepén Lang Zalán és Végh Bálint találataival próbáltunk közelebb zárkózni, de a Veszprém minden hazai gólra gyors választ adott.
A játékrész második felében is a vendégek diktálták a tempót. Remili találataival folyamatosan növelték az előnyt, így a szünetre már jelentős különbség alakult ki (16–22).
A félidőben azonban ismét egy szép közösségi kezdeményezés került reflektorfénybe.
SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Mátra Lions Club közösen szervezett gyűjtést a valok és gyengénlátók,cukorbetegek és hátrányos helyzetű családok támogatására. A kezdeményezés eredményét a mérkőzés szünetében hirdették ki, amikor a szervezők és támogatók – a Gyöngyösi Kézilabda Klub, a ONE Veszprém HC csapata, a Mátra Lions Club, valamint a Kedvenc JM, a Detki Keksz és a K&V képviselői – közösen tolták be a pályára a megtöltött bevásárlókocsikat.
A három nap alatt összegyűlt adomány mennyisége közel két tonna élelmiszer volt, amely hatalmas eredmény, és sok rászoruló család számára jelent majd segítséget. Ezúton is köszönjük mindenkinek az összefogást és a támogatást!
A második félidő elején Lang Zalán góljával kezdtünk (17–22), ám a Veszprém gyorsan visszavette az irányítást. A 36–40. perc között végleg eldőlni látszott a mérkőzés: Marguc, Martinovic és Pechmalbec találataival tíz gól fölé nőtt a különbség (18–30).
A hajrában mindkét csapat sokat forgatott a keretén. A mieink részéről Neves Daniel, Edwards Olivér és Ubornyák Dávid is eredményes volt, de a Veszprém továbbra is nagy hatékonysággal támadott. A végjátékban már nem volt kérdés a győztes kiléte, a vendégek végül 27-46–os győzelemmel vitték el a pontokat.
A mérkőzés ugyan vereséggel zárult, de az este több szempontból is emlékezetes marad: a nőnapi köszöntés és a félidei jótékonysági akció ismét megmutatta, milyen erős közösség áll a gyöngyösi kézilabda mögött.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–ONE VESZPRÉM HC 27–46 (16–22)
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
GYÖNGYÖS: Skledar – Végh B. 2, Nagy Á., Bálint B. 1, HEGEDŰS M. 4, LANG 4, EDWARDS 7. Csere: Marczika, Tomics (kapusok),Ubornyák 2, Neves 5, Jaros, Gráf 1, Dobi, Jóga N. 1. Vezetőedző: Bíró Balázs
VESZPRÉM: APPELGREN – GASPER MARGUC 12, El-Dera 4, PESMALBEK 6, Ligetvári, Dodics, Molnár R. 3 Csere: Thiagus Petrus, MARTINOVIC 8, Hesam 2, Dopjera 1, REMILI 5, Adel 3 (1), Ali Zein 2 (1). Vezetőedző: Xavier Pascual
Bíró Balázs, a HE-DO B. Braun Gyöngyös vezetőedzője: „Természetesen gratulálok a Veszprémnek, nekünk a jövő szombati bajnoki a fontos, mi már a Komló ellen is gyakoroltunk ma. A két csapat között megvan a különbség, ma is kijött, de a fiúkat nem tudom elmarasztalni, mert küzdöttek becsülettel.
Xavi Pascual, a One Veszprém vezetőedzője:„Megint csak azt tudom mondani, amit a kupameccs után is: telt ház előtt, jó meccsen élmény Gyöngyösön játszani, ez kiváló reklámja a sportágunknak. Nem egyszerű egy olyan vereség után pályára lépni, mint amilyet mi szenvedtünk el Nantes-ban. Most mindenki meg akarta mutatni, az csak hiba volt, nem az az igazi arcunk. A Gyöngyös most nem büntette meg a hibáinkat… A második félidőben végig éreztem, hogy nem csak nyerni akarunk, de ki akarjuk végezni az ellenfelet. Megmutattuk, hatvan percig is tudunk jók lenni. Sajnálom a Gyöngyöst, mert egy nagyon koncentrált, nagyon igyekvő Veszprémbe futott bele. Erre kell építenünk. Nagyon mérgesek vagyunk magunkra, mert tudjuk, ilyen játékra is képesek vagyunk bárki ellen. Sajnálom a szurkolóinkat, hogy ezt nem mindig tudtuk megmutatni nekik, de bízom benne, képesek leszünk őket kárpótolni az idény hátralévő részében.”
Dobi Sándor, a HE-DO B. Braun Gyöngyös beállósa: „Gratulálok a Veszprémnek, sajnos megint bebizonyosodott, más kávéház a két csapat. Voltak részcéljaink a mérkőzésen, élvezni akartuk a játékot, sokat futni, de nekünk a következő, a Komló elleni bajnoki a fontos. Ott kell száz százalékot vagy annál többet is hozni, hogy két ponttal térjünk haza.”
Gasper Marguc, a One Veszprém szélsője: „Ahogyan az edzőnk is mondta, Gyöngyösön mindig jó játszani. De abban is egyetértek vele, hogy tőlünk ennél is több kell, ha nagy dolgokat szeretnénk elérni. A szezon legfontosabb része következik, most osztják a trófeákat, mi pedig ott akarunk lenni. Ahhoz viszont extra lépések kellenek, fejlődnünk kell játékban és önbizalomban is. Még egyszer köszönünk mindent a gyöngyösi közönségnek, a csapatnak pedig sok sikert kívánok a folytatásban.”