Bíró Balázs vezetőedző értékelte a felkészülést.

A munka nem zajlott teljesen a megszokott módon, de a szakmai stáb pontosan tudja, hol tart a csapat, és mi a cél a bajnokság tavaszi folytatásában. Bíró Balázs vezetőedző részletesen értékelte az elmúlt heteket, az osztrák túra tapasztalatait, valamint a tavaszi idény kihívásairól is beszélt.

A felkészülés elejét kissé átrendezte, hogy a vezetőedző egy hétig nem volt a csapattal az „A” licenc edzői továbbképzés miatt. Ez idő alatt a játékosok elvégezték a tervezett munkát de Bíró Balázs hangsúlyozta: jobban szereti, ha a szakmai munka a szeme előtt zajlik. Emiatt a hangsúly ebben az időszakban inkább az állóképességi és kondicionális edzéseken volt.

– Összességében elégedett vagyok, mert a fiúk a téli szünetről jó állapotban tértek vissza. Mindenki tisztességesen beletette magát a munkába, ennek pedig látható jelei is vannak: a csapat fáradt, ami a terhelés következménye, fogalmazott a vezetőedző.

-A terhelés fokozása az osztrák túra végéig tartott, innentől azonban már a frissítés és a robbanékonyság fejlesztése került előtérbe. A tervünk az, hogy a bajnokság kezdetére a lehető legjobb állapotban legyenek a játékosok. Az eltervezett munkához képest időarányosan néhány napos lemaradás van, de ez nem jelent komoly problémát. Az elsődleges célunk az, hogy Szigetszentmiklóson nyerni tudjunk, addigra rendben leszünk. Természetesen a tatabányai mérkőzést is meg szeretnénk nyerni, de számunkra a legfontosabb időpont február 14.

Az edzőmérkőzések kapcsán Bíró Balázs elmondta, nála mindig a felkészülés második hetének péntekén van az első mérkőzés, függetlenül attól, hogy téli vagy nyári időszakról van szó. Ezúttal azért nem játszott a csapat január 16-án, mert előtte nem tudott a játékosokkal dolgozni, a kívánt terhelést pedig egy egymás közti játékkal oldották meg.

-Az osztrák túra több szempontból is hasznosnak bizonyult. Egyrészt olyan ellenfelekkel és játékstílussal találkozott a csapat, amilyennel a bajnokság során kevésbé. Másrészt a srácok kiszakadtak a megszokott közegből, végig együtt volt a csapat, ami egyértelműen csapatépítő jelleggel bírt. A körülmények – a szállás, az utazás és az ellenfelek minősége – megfelelőek voltak.

-A felkészülési időszaknak ez, a terhelés legkeményebb szakaszának végét jelentette, ami a mérkőzéseken is érződött. A pénteki találkozó szakmailag jobb volt és az osztrák első osztályú bajnokság hetedik helyén álló csapatot végig kontrollálva sikerült legyőzni. Szombaton már fásultabb volt a játékunk, puhább védekezést, több technikai hibát és akadozó támadójátékot láttam. Ennek oka az volt, hogy taktikailag a csapat még nem tart ott, ahol szeretnénk, de ezen a mérkőzésen nem az eredmény számított. A hangsúly az összetartáson és a terhelésen volt, amit a találkozó maximálisan szolgált.

A keret állapotát illetően a vezetőedző röviden úgy fogalmazott: alapvetően mindenkire lehet számítani. A terv az, hogy a tavaszra Schaffer Zsolt felépül, és igazolások nélkül is előre léphet a csapat az ő visszatérésével. A helyzetet nehezíti, hogy Zsolti és Dobi Sándor is nagyjából két hétre kiesett betegség miatt, így az ő beépítésük lassabban halad. Fizikálisan utol fogják magukat érni, ebben nincs kétségem, a nagyobb lemaradás inkább játékban jelentkezik, mivel pont azok maradtak le, akiknek sok játékpercre lenne szükségük. Sérülés jelenleg nincs– ezt a vezetőedző örömmel jegyezte meg.

-Szakmailag komoly hiányt jelent az elmaradt budakalászi edzőmérkőzés. A játékunk szempontjából fontos lenne, hogy ne csak egymás között gyakoroljunk, hanem külső ellenfél ellen is tudjunk dolgozni.

A tavaszi célok kapcsán Bíró Balázs hangsúlyozta: hatalmas dolognak tartja azt, ahol most áll a csapat. (6.hely) Ennél egyetlen nagyobb eredmény lenne számára, ha ezt a pozíciót a bajnokság végéig sikerülne megőrizni. Tudják, hogy hosszú a bajnokság, és azt is, hogy sok középmezőnyben lévő csapat pályázik jelenleg erre a helyre. A realitás ugyanakkor azt mutatja, hogy ebben az erős mezőnyben akár két-három hely visszacsúszás is benne lehet.

A tavaszi sorsolás nehéz éppen ezért türelmet kér a szurkolóktól. Az első három hazai mérkőzést a tabella első három helyezettje ellen játssza a csapat, idegenben pedig a kiesés ellen küzdő, erős ellenfelek várnak rájuk. A cél az, hogy minél több bravúrt és pontot szerezzenek, és olyan helyzetbe kerüljenek a hajrá előtt, ahol a sok hazai mérkőzés esélyt ad a jelenlegi pozíció megtartására.

-Azért dolgozunk, hogy nem csak egy jó félévről, hanem egy jó évről beszélhessünk. Mindent megteszünk azért, hogy a csapatot elkerüljék a sérülések és minél sikeresebb szezont zárjunk a tavasz végén.

A tavaszi szezon első mérkőzésére február 7.-én kerül sor a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, ahol a farkasok a MOL Tatabánya KC csapatát fogadják majd. Minden szurkolót szeretettel várunk!