Egy félidőn át meccsben volt, és az első játékrészben többször is vezetett a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata a bajnoki címvédő otthonában, a második félidőben ritmust váltó MOL-PICK Szeged azonban a szünet után egyértelművé tette a különbséget a két csapat között, és magabiztosan tartotta otthon a két pontot. Így sincs okunk szégyenkezni, sikerült tíz gólon belül tartani a BL-résztvevő szegedieket, és a fiatal Gráf Martin is gólt szerezhetett.

Fantasztikusan kezdtünk a bajnoki címvédő otthonában, hiába húzott el a Szeged rögtön az elején két góllal, Urbán és Markez találataival felzárkóztunk, majd az első félidőben jó játékkal tartottuk magunkat, annak ellenére is, hogy az első 12 perből négyet is emberhátrányban kellett játszanunk Gerdán és Duris kiállítása miatt. A 14. percben Herceg góljával a vezetést is átvettük egy rövid időre (8-9), de az első negyedóra leteltével is hízelgő volt az állás a gyöngyösi szívnek: 10-10. A kapusok parádéztak, Alilovic a szegediek oldalán, Tóth Mihály a mi kapunkban mutatott be bravúrokat, így a következő gólra három percet kellett várni: Varsandán szerezte, amivel ismét nálunk volt az előny. A szegediek időt kértek, majd Vilovszkit látták szabálytalannak a játékvezetők, így harmadszor is emberhátrányba kerültünk, a hazaiak pedig egyenlítettek a 20. perc derekán (11-11). A következő percekben Ubornyák és Tóth Misi tartotta meccsben a mieinket, de a 25. percre így is kettőre nőtt a különbség a Szeged javára (15-13), ami Konkoly Csabát is időkérésre sarkallta. Sipeki és Ubornyák góljával egalizáltunk, de Alilovic többször is megakadályozta, hogy újra magunkhoz vegyük a vezetést. Végül 17-15-ös hazai vezetéssel fordultak a csapatok, ami kiváló eredmény a Bajnokok Ligájában is vitézkedő bajnok ellen.

Vilovszki góljával indult a második félidő, majd a vendéglátók szereztek gólt büntetőből, és utána az ő perceik következtek. A BL-ben is vitézkedő Szeged más sebességre kapcsolt, és Alilovic védéseinek is köszönhetően egy kétperces emberelőny után a 35. percben már 20-17-re vezetett, a 40. percre pedig hétgólos előnyt dolgozott ki (26-19). A 42. percben először ítéltek kiállítást a hazaiak ellen, de hiába volt eredményes Vilovszki, a házigazdák is folytatták a gólgyártást, Gerdánt ráadásul másodszor is kiküldték a játékvezetők, a hazaiak pedig büntetőhöz jutottak, amivel ismét hét gól volt az előnyük (27-20). Négy percig eredménytelen maradtunk, a szegediek azonban tovább gyarapították találataik számát, így a 47. percre tízgólosra hizlalták az előnyüket. Krivokapics vezérletével tartottuk magunkat mínusz tízen, öt perccel a végső dudaszó előtt 36-26 volt az állás. A mérkőzés hajrájában Gráf Martin is pályára léphetett, ő szerezte a 28. találatunkat (37-28). A végéig Ubornyák is a kiállítás sorsára jutott, Vilovszki pedig beállította a végeredményt: 38-29, tíz gólon belül maradtunk a végére.


K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló

MOL-PICK Szeged – HE-DO B. Braun Gyöngyös 38-29 (17-15)
Szeged, 2500 néző
V.: Fekete, Tóth.

SZEGED: Alilovic, Nagy M. (kapusok) – Maqueda 3, Bodó 2, Sigurmannsson 10 (5), Canellas 2, Henigman, Blazevic, Gaber 3, Rodriguez 9, Bánhidi 3, Kasparek 1, Bombac 1, Tóth J., Zhitnikov 3, Kallman 1. Edző: Juan Carlos Pastor.

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Urbán 2, Németh 1, Sipeki 1, Varsandán 4, Ubornyák 4, Gábori, Duris 1, Vilovszki 5, Gerdán, Krivokapics 4 (2), Herceg 1, Gráf 1, Markez 4, István 1. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 2, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2.

Értékelések:

Konkoly Csaba: – Gratulálok a Szegednek, nemcsak ehhez a meccshez – mert ez kötelező volt nekik -, hanem a BL-hez és az itt folyó munkához. Amit elterveztünk, azt megvalósítottuk. Örülök neki nagyon, hogy komolyan vett bennünket a Szeged. Mindkét csapat fáradt volt, ez okozta az első félidei sikerünket, de a csatát nem nyerhettük meg, picit hamar elfáradtunk. Amiket elgondoltunk, azok ültek, jó, hogy nem adtunk el sok labdát, nem volt sok technikai hibánk, a gólhelyzetek kihagyása okozta a vesztünket.

Gráf Martin: – Gratulálok a Szegednek, és köszönöm a játéklehetőséget az edzőmnek. Erős védelme volt a hazaiaknak, nehezen törtük fel, de mindent megtettem, ami tőlem telt.

Juan Carlos Pastor: – Jó volt látni, hogy rengeteg szurkoló volt ma a csarnokban. Gratulálok a Gyöngyösnek a mai játékához, bebizonyították, hogy nem véletlenül győzték le a Tatabányát vasárnap. Nehezen kezdtünk, tegnap nagyon későn érkeztünk haza. Több időt akarunk szánni a BL-felkészülésre, ezért muszáj ilyen hamar játszani. A második félidőben a legjobb védőfalunkat küldtük a pályára, ez meglátszott. Tanulni kell ebből a meccsből, mert soha nincs egyszerű feladat. Rengeteg munka vár még ránk.

Pedro Rodríguez: – Mindig maximumot akarok nyújtani, ez most kijött, de a csapat fontosabb. A második félidőre összeállt a védekezésünk, így magabiztosan nyertünk. Gratulálok a Gyöngyös jó játékához, tetszett, hogy ilyen sokan kijöttek a meccsre. Sok erőt ad ez nekünk egy hosszú utazás után, mint amilyen a tegnapi volt.