Visszavágunk!
| Kategória: Híreink

A visszavágás vágyától fűtve készül a B. Braun Gyöngyös csapata a Mezőkövesd elleni, szerdai Magyar Kupa-elődöntőre. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzését a borsodiaknál játsszuk, a visszavágóra jövő hét kedden kerül sor Gyöngyösön.

Egyetlen lépés választja el a B. Braun Gyöngyös csapatát attól, hogy megismételje tavalyi sikerét, és részt vegyen a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében. A Magyar Kupa előző kiírásában a bronzmérkőzésen a Tatabányától szenvedtünk vereséget, és a negyedik helyen zártunk, ami azonban így is kiváló eredmény volt. Idén a Tatabányával már a nyolcaddöntőben szembekerültünk, izgalmas csatában, összesítésben végül egy góllal jobbnak bizonyultunk, és továbbjutottunk a legjobb nyolc közé, ahol a Csurgó várt csapatunkra. Az első, csurgói mérkőzést néggyel nyerték a házigazdák, itthon azonban hétgólos győzelmet arattunk, így továbbjutottunk a legjobb négy közé, ahonnan két csapat jut tovább a négyes döntőbe, amelynek a címvédő Veszprém és a tavalyi ezüstérmes Szeged már biztos résztvevője. A sikeres sorozat után csak az örök rivális Mezőkövesden kell túljutnunk, és mi leszünk a Final Four egyik résztvevője. (A másik ágon a Vác és a Cegléd csatázik.) A feladat azonban nem lesz könnyű – bizonyítja ezt az is, hogy a Mezőkövesd ellen mindkét bajnoki mérkőzésünket elveszítettük. Gulyás István vezetőedző szerint azonban ebből akár erőt is meríthet a csapat.

0213bbgy mkc28

Fotó: Magyari Máté

– Fűt minket a bizonyítási és a visszavágási vágy, nagyon szeretnénk jó eredményt elérni szerdán Mezőkövesden. Tisztességesen készülünk, mindenki motivált, és szerencsére sérültek sem tizedelik a sorainkat. Nagyon örülök neki, hogy Szalafai Gábor visszatérése pozitívan sikerült Komlón, így most már rá is számíthatunk.

A keret tehát teljes, játékosaink elszántak, a cél, hogy minél jobb eredményt érjünk el Mezőkövesden. A sorsolás nekünk kedvez, a továbbjutás Gyöngyösön dől majd el, a párharc azonban egyáltalán nem lefutott. Kemény csata lesz, efelől nincs kétségünk.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés

Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös

2015. 03. 11. 18:00, Mezőkövesd
V.: Bán T., Szloska E. K.