Megvan a második
| Kategória: Híreink

Második mérkőzését is megnyerte a Liga-kupa csoportkörében a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely ezúttal 12 gólos különbséggel győzte le a Hatvan alakulatát.

Rövid időn belül másodszor találkozott a Hatvani KSZSE csapatával együttesünk a Liga-kupa versenysorozatában. Lendületesen kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon védésekkel indítottak a hálóőrök. Hét perc elteltével 5-2-es előnyt alakítottak ki Németh Tamásék. Látva a hazaiak elszántságát, a 8. percben a vendégek vezetőedzője időt is kért. A farkasok tempója negyed óra elteltével sem csökkent, ekkor már 10-4 volt az állás. Védekezésben biztos pontot nyújtott Tóth Mihály teljesítménye, elöl pedig kreatív támadásokat szervezett Ubornyák Dávid. Az első játékrész második felében továbbra is jól működött a Konkoly-alakulat játéka, magabiztosan tartották előnyüket egészen a lefújásig. A félidei eredményt Varsandán Milán szépségdíjas kínaija állította be, 16-9-es hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második felidő elején sikerült lefaragni hátrányából a hatvani együttesnek, azonban Gráf Martin lendületét és a beállóink kimagasló játékát nem tudták megtörni. A 40. percben már tíz góllal, 23-13-ra vezetett a farkasfalka, a vendégek utolsó időkérése következett. Utánpótlás korú játékosaink ismét jól szálltak be a mérkőzésbe, Szucsik Benedek és Gyallai Bercel is találatokat jegyzett. Hatékonyan találták meg a falban Rosta Bálintot társai, az 50. percben 28-17 volt az összecsapás állása. Túl sok izgalmat nem tartogatott a végjáték, tovább nőtt a különbség az együttesek között, végül 33-21-es, elsöprő győzelmet arattak a gyöngyösi fiúk, akik a jövő héten a Mezőkövesddel találkoznak a csoportkörben.

A Hatvan elleni találkozót YouTube-csatornánkon élőben közvetítettük.

Szerencsejáték Zrt. Férfi Liga Kupa, C csoport
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Hatvani KSZSE 33-21 (16-9)

Gyöngyös: Tóth, Gyánti (kapusok), Urbán 4, Németh 3, Halász 5, Jaros 5, Papp 1, Varsandán 1, Ubornyák 1, Hegedűs 3, Vilovski 2, Rosta 2, Gerdán, Szucsik 2, Gyallai 1, Gráf 4. Edző: Konkoly Csaba.

Hatvan: Hudák, Szabó P., Tímár (kapusok), Répási 3, Sándor 3, Veres 5, Padla 1, Nagy, Szabó B. 2, Pintér, Bali 1, Vad 1, Herczegh 1, Sipeki 4. Edző: Bárány Zsolt.

Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Hétméteresek: 0/2 ill. 2/3
Kiállítások: 6 perc ill. 6 perc

Értékelések:

A csoport állása: 1. HE-DO B. Braun Gyöngyös 4 pont, 2. Mezőkövesdi KC 2 p, 3. Hatvani KSZSE 0 p.

Következik: Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2021. január 20. szerda, 18:00