Megvan a hatodik hely
| Kategória: Híreink

A NEKA ellen aratott ötgólos győzelemmel zárta a bajnoki szezont a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely győzelmével bebiztosította a hatodik helyét a bajnoki tabellán.

A 2021/22-es bajnoki szezon utolsó mérkőzésén hazai pályán láttuk vendégül a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesét. Egy fokkal jobban kezdtek a vendégek, 5-3-as előnyt alakítottak ki. Sokáig azonban ezt nem hagyta szó nélkül a farkasfalka, 6-7-es állásról az ellenfél technikai hibáiból építkezve, a félidő közepén 10-7-re elléptünk. Ezt követően jött is az első vendég időkérés, amely szerencsére a mi játékunk képén nem változtatott. Tomic bravúros formát mutatott ma is, Markez és Hamidovic pedig egyaránt 3-3 átlövést ragasztott az akadémisták kapujába. A farkasok rohama kitartott a félidő egészében, harminc perc után 16-11-es vezetést tudhattak maguknál.

A folytatásban is tartottuk magabiztos előnyünket, kezdett örömkézilabdává válni a találkozó különösen azok számára, akik a jövő szezonban már nem gyöngyösi színekben szerepelnek majd. A Duris-Varsandán páros kínai találattal csalt mosolyt az arcokra, Tomic pedig biztos támaszt nyújtott. A félidő közepére faragtak hátrányukból a vendégek, három gólra csökkent a két csapat közti különbség (22-19). Merkovszki csodásan szállt be az összecsapásba, Vilovski pedig cselesebbnél cselesebb találatokat jegyzett, így az 50. percben 25-21-re vezettünk. A végjáték kissé izgalmasra sikeredett, emberhátrányunkat kihasználva újra kettőre zárkóztak a balatonbogláriak (26-24). A szezon megkoronázásaként 30-25-ös győzelemmel zárta a bajnokságot és hatodik helyen végzett a farkasfalka.

A szezon utolsó bajnokija egyben a búcsú pillanata is volt, nyolc játékos és az első osztályú csapat két szakvezetője búcsúzott a szezon végén Gyöngyöstől, tőlük köszönt el a klub a lefújást követően. Nagy Attila, a GYKK elnöke, Bóna Róbert, a Mátra Energia Zrt. visontai bányaigazgatója és Hiesz György polgármester is megköszönte az itt töltött éveket Mitar Markeznek, Uros Vilovszkinak, Lubomir Durisnak, Ubornyák Dávidnak, Merkovszki Pálnak, Nagy Benedeknek, Marko Vaszicsnak és Papp Bencének, valamint a csapatot a szezon utolsó felében vezetőedzőként irányító Kiss Dánielnek és az elmúlt évek sikeredzőjének, Konkoly Csabának, aki Liga Kupát nyert a csapattal, és a kiharcolt Európa Liga-szerepléssel felhelyezte Gyöngyöst a nemzetközi kézilabdatérképre.

K&H férfi kézilabda liga, 26. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Nemzeti Kézilabda Akadémia 30-25 (16-11)
Gyöngyös, 1000 néző
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor Iván

HE-DO B.Braun Gyöngyös: Nagy, Merkovszki, Tomic, (kapusok) Vasic 1, Nkousa, Ubornyák 3, Jaros, Varsandán 2, Hegedűs, Gábori 1, Duris 7, Vilovski 6, Gerdán, Papp 1, Hamidovic 4, Markez 5. Edző: Kiss Dániel.

NEKA: Palasics, Aleksza, (kapusok) Temesvári 3, Mikita, Jajic, Krakovszki Zs., Sisa 3, Krakovszki B. 8, Simotics 3, Stranigg 2, Kecskés 1, Kiss 2, Dely 2, Fekete 1, Bendicsek, Szabó. Edző: Sótonyi László.

Hétméteresek: 1/1 ill. 3/3
Kiállítások: 2, ill. 2 perc

Értékelések:

Képgaléria: