Megnyertük a Ligakupát
| Kategória: Híreink

A Ligakupa döntőjének második mérkőzését is három góllal nyerte, így összesítésben hat góllal bizonyult jobbnak a Csurgónál a HE-DO B.Braun Gyöngyös csapata, amely a klub történetének legnagyobb sikerét érte el a Ligakupa elhódításával.

Közel ötven vendégszurkoló buzdítása mellett kezdhettük meg a Ligakupa döntőjének visszavágóját Csurgón, ahol háromgólos előnnyel léphettünk pályára, köszönhetően hazai pályán aratott 30-27-es győzelmünknek. A találkozó két csurgói találattal indult, majd Ubornyák Dávid avatta fel a hazai kaput a 3. perc derekán (2-1). Tóth Misi a 7. percben 3-2-nél büntetőt hárított, Krivokapics pedig góllal hálálta meg erőfeszítéseit, ezzel egyenlített (3-3). A 13. percben Sipeki találatával először vezettünk a találkozón (5-6), majd Varsandán üreskapus góljával lett kettő ide (5-7). A 19. percben Krivokapics bombájával 9-6-ra vezettünk, ami összesítésben már hatgólos előnyt jelentett. Gerdán második kétperces büntetését kapta, ami Vilovszki hiányában érzékenyen érintette csapatunkat, hiszen egy esetleges harmadik büntetés esetén nem csak a védelem oszlopát, hanem támadásban is értékes embert veszíthettünk volna. A kapusok mindkét oldalon jól teljesítettek, Misiben is sok labda akadt el, de a gólszerzéssel egészen a 26. percig adósok maradtunk, amikor Sipeki hatperces gyöngyösi gólcsendet tört meg (8-10). A szünetig hátralévő négy percet egy góllal a hazaiak nyerték, így 11-12-es állásnál vonultak pihenőre a csapatok a szünetben.

A második játékrészben mi kezdtük a gólgyártást, Krivokapics találatával növeltük kétgólosra az előnyünket, de a csurgóiak is eredményesen támadtak, így hamar visszaállt az egygólos különbség, és a 35. perc végén csak 14-13-ra vezettünk. A házigazda erősen tapadt a mieinkre, de az egygólos előnyt még a 40. perc végén is őrizni tudtuk, sőt Krivokapics meg is duplázta (14-16). A félidő derekán is kettő volt ide (16-18), azaz összesítésben öt góllal vezettünk, és már csak 15 perc választott el bennünket a kupagyőzelemtől. Ubornyák és Urbán góljaival gyorsan négygólosra hizlaltuk a vendégelőnyt, Misi pedig lehúzta a rolót, és úgy tűnt, már senki sem veheti el tőlünk a győzelmet és a Ligakupát. Kilenc perccel a vége előtt Krivokapics pörgetett a kapuba, majd Tóth Misi védése után Gábori indult, és növelte hatgólosra a gyöngyösi vezetést (18-24). A lefújásig már csak az volt a feladatunk, hogy ne hibázzunk hatalmasat, de ennél sokkal többet tettünk, kitűnő, taktikus, pontos játékkal 26-23-ra megnyertük a találkozót, és ezzel klubunk történetében először elhódítottuk a Ligakupát.

Férfi kézilabda Ligakupa, 2. mérkőzés
Csurgói KK – HE-DO B. Braun Gyöngyös 23-26 (11-12)
Összesítésben: 50-56
Csurgó, 900 néző
V.: Hargitai, Markó
CSURGÓ: Füstös, Szabó (kapusok) – Varjú 2, Hanusz 3, Bazsó, Csabai, Szeitl 2, Brezovszky 1 (1), Pavlovic 4 (3), Kerkovits 2, Hadziomerovic, Kovacevic 3, Farkas 6. Edző: Bencze József.
GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Ivitz, Urbán 1, Németh, Jaros, Sipeki 3, Varsandán 2, Ubornyák 3, Gábori 4, Vilovszki, Gerdán 1, Krivokapics 10, Gráf 1 (1), István 1. Edző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 1/1.