Megkezdjük a Liga Kupát
| Kategória: Híreink

Az Eger ellen kezdi szereplését a Liga Kupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. Farkasainknak hosszú ideig ez lesz az utolsó hazai fellépése, a Dr. Fejes András Sportcsarnok felújítása miatt ugyanis csak februárban játszanak legközelebb Gyöngyösön.

Heves megyei rangadóval indul a Liga Kupa B-csoportjának küzdelemsorozata, a HE-DO B. Braun Gyöngyös az Eger együttesét fogadja az első csoportmeccsen a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. A két hevesi gárda mellett a szintén szomszédvár Mezőkövesd, valamint az NB I/B-ben szereplő DEAC gárdája alkotja a négyfős csoportot. A mieink január 28-ig valamennyi csoportmérkőzésüket lejátsszák a csoportkörben, azonban a Dr. Fejes András Sportcsarnok felújítása miatt meccseink zömét idegenben vívjuk majd.

Az első, Eger elleni találkozóra mindenesetre hazai pályán kerül sor, ahol bajnoki mérkőzésen már sikerült felülmúlni a megyeszékhelyi alakulatot. A Liga Kupa persze mindig más, ebben a sorozatban légiósaik nélkül lépnek pályára a csapatok, így várhatóan a fiatalokra is nagyobb szerep hárul majd. A farkasok ugyanazt a munkát végzik el, mint minden mérkőzés előtt, keményen készülnek a keddi találkozóra, és bíznak benne, hogy győzelemmel kezdik majd a sorozatot.

A találkozó a hatályos jogszabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogatható, a maszk viselése kötelező.

Férfi kézilabda Liga Kupa, 4. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – SBS Eger
2021. 12. 14. kedd, 17:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Asztalos Bence, Szalay Zoltán