Összesen huszonnyolc mérkőzést játszottak az elmúlt két hétben a gyöngyösi utánpótláscsapatok. A mérleg húsz győzelem mellett egy döntetlen és hét vereség.

Ifjúsági csapatunknak volt oka az újabb győzelmi szelfire.

Az elmúlt hétvégén lezajlott fordulók után már a Gyöngyösi Kézilabda Klub minden utánpótláscsapata elkezdte a tavaszi idényt. Alakulataink az elmúlt két hétben húsz alkalommal tudtak győzni, s csak hétszer kellett pont nélkül elhagyniuk a pályát.

Férfi U23-as csapatunk továbbra is százszázalékos a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságban. Legutóbb a Martfű ellen (30-23) és a Rákóczifalvával szemben (39-11) aratott győzelmet legidősebb együttesünk.

Férfi ifjúsági csapatunk meggyőző teljesítményt mutat: két bravúrgyőzelemmel tovább élteti érmes álmait. A nagyon erős PLER felett aratott hazai 26-23-as diadal után Kiss Dániel és Danyi Bence tanítványai Kecskeméten 32-24-re győztek. Szombaton 16 órától a tavasz egyik legnagyobb rangadóját játsszák a Dr. Fejes András Sportcsarnokban a pontszámban azonos Békés ellen. A találkozó remek felvezetőnek ígérkezik a HE-DO B. Braun Gyöngyös – Balatonfüred mérkőzés előtt.

Fiú serdülőcsapatunk a sok sérült és betegség ellenére is jól helytállt a bajnokságban, de ez sajnos csak tisztes vereségekre volt elég. A PLER ellen 26-23, a Kecskemét ellen 38-31-es vereség a vége.

A Fiú U15-ös kiemelt bajnokságban sem termett babér fiainknak. Kismárton Ádám és Temesvári Martin csapata a Győr ellen 25-20, a PLER-től 33-22 arányban kapott ki.

Annál magabiztosabbak a fiú U14-esek. Mind a négy meccsüket megnyerték a rájátszásban. A Győrt 27-16-ra, a Debrecent 25-21-re, az Elektromost 25-21-re, a Budaörsöt pedig 28-19-re győzték le. Köves Péter és Nagy László együttese százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

Fiú U13-as csapatunk első vereségét szenvedte el a szezonban. A Palóc Pumák tréfálták meg 27-22-re Kiss Dániel és Nagy-Hajdú Benjamin csapatát. A DVTK-Eger elleni 28-24-es győzelem egy kis gyógyír volt a fiúknak.

A fiú U12-esek két magabiztos győzelemmel rajtoltak. Danyi Bence és Kovács Tibor együttese a Tiszaföldvár II. ellen 28-17, a Tiszaföldvár I. ellen 24-15 arányú győzelmet könyvelhetett el.

A legfiatalabb, U11-es fiúcsapat is szépen szerepelt. A DVTK-Eger felett aratott 16-5-ös győzelemre nagyon büszkék lehetnek Temesvári Martin és Varga Zoltán fiai. A Salgótarján ellen egy gólzáporos 21-21-es döntetlent értek el.

Bahrim Liliána serdülő lányegyüttese a bajnokságot vezető FTC II. ellen lépett pályára, és szenvedett 25-17-es vereséget. Az Emericus csapata felett viszont 22-16-os győzelem következett, amivel a hölgyek meg tudták erősíteni második helyüket a tabellán.

Lány U14-es csapatunk a kiemelt bajnokság II. osztályának rájátszásában aratott két nagy győzelmet. Az első osztályú Vácot saját otthonában fektette két vállra a Majzik Heni és Konkoly-Szegedi Orsolya vezette gárda: 22-19 lett a vége. A Malév csapata ellen 20-18-as győzelmet könyvelhettek el a gyöngyösi lányok.

Lány U13-as csapatunk a Törökszentmiklós Székács ellen 27-8, az Eger Eszterházy ellen 20-19-es győzelmet aratott. A lányok mérlege meggyőző: 12 mérkőzésükön 12 győzelmet értek el eddig. Majzik Henrietta és Konkoly-Szegedi Orsi csapata továbbra uralja a régiót.

Ugyanez elmondható lány U12-eseinkről is, akik a Beszterce felett 17-11 a Karcag felett 25-9 arányban diadalmaskodtak.

A lány U11-es együttes a Hatvant győzte le 16-7-re. Sajnos a második meccs nem sikerült számukra, a BSSE 16-6-ra diadalmaskodott Bahrim Liliána csapata felett.