Indul a Mátra Kupa – itt a menetrend
| Kategória: Híreink

Szeptember 1-jén kezdődnek a 7. Mátra Kupa küzdelmei. A háromnapos utánpótlástorna végleges sorsolása és menetrendje is elkészült, minden készen áll a csapatok és a szurkolók fogadására.

matrakupa 2017 ok

Három nap, két város, négy helyszín, hatvanöt csapat, százhetven mérkőzés – így lehetne a legfontosabb számokkal összefoglalni a pénteken kezdődő 7. Mátra Kupa Utánpótlás Felkészülési Tornát, amelynek előkészületei az utolsó simításoknál tartanak, a házigazda Gyöngyösi Kézilabda Klub felkészült arra, hogy Gyöngyösön és Hatvanban fogadja a fiú és lány csapatokat, amelyek összesen hat korosztályban mérik össze erejüket. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a csapatok jól érezzék magukat ebben a három napban, és megannyi sportsikerrel felvértezve kezdjék az új bajnoki szezont. Klubunk valamennyi korosztályban indít csapatot a Mátra Kupán, reméljük, a különböző helyszíneken sokan szurkolnak majd a fiataloknak.

A Mátra Kupáról naponta két alkalommal közlünk eredményeket honlapunkon, érdemes minél gyakrabban látogatni oldalunkat a friss hírekért és fotókért. Keressék a Gyöngyösi Kézilabda Klub Facebook-oldalát is, ahol igyekszünk azonnali tájékoztatást adni a fontosabb történésekről. 

Az eredményhirdetésre a lány csapatok számára Hatvanban kerül sor vasárnap 16 óra 45 perctől, míg a fiúk számára vasárnap 18 órától a gyöngyösi Dr. Fejes András Sportcsarnokban hirdetnek eredményt.

Íme a 7. Mátra Kupa eseménynaptára korcsoportok szerinti bontásban, amelyek a cikk végén letölthető dokumentumban is megtallhatók.

FA 2001-2002 fiú – Gyöngyös

A csoport: Budapest Honvéd, Kecskemét, Nyíregyháza, Orosháza
B csoport: Ferencvárosi TC, Törökszentmiklós KE, Gyöngyösi KK, Dunakeszi VS
C csoport: Elektromos SE, Békéscsaba DKC, Eger SBS SE, Gyömrői VSK

Csoportmérkőzések

Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok

2017. szeptember 1. péntek

12:00 FAB01 Gyöngyösi KK – Dunakeszi VS
12:50 FAA01 Orosháza – Nyíregyháza
13:40 FAB02 FERENCVÁROSI TC – Gyöngyösi KK
14:30 FAA02 Bp HONVÉD – Orosháza
15:20 FAC1 ELEKTROMOS SE – Békéscsaba DKC
16:00 FAC2 Eger SBS SE – Gyömrői VS
16:50 FAA3 Bp HONVÉD – Kecskeméti SI
17:30 FAB3 Dunakeszi VS – Törökszentmiklós KE
18:10 FAC03 Eger SBS SE – ELEKTROMOS SE
19:00 FAC04 Gyömrői VSK – Békéscsaba DKC
19:50 FAA4 Kecskemét – Nyíregyháza
20:25 FAB04 FERENCVÁROSI TC – Törökszentmiklós KE

2017. szeptember 2. szombat

08:00 FAA05 Orosháza – Kecskemét
08:50 FAA06 Bp HONVÉD – Nyíregyháza
09:40 FAB05 Törökszentmiklós KE – Gyöngyösi KK
10:30 FAC06 Gyömrői VSK – ELEKTROMOS SE
11:20 FAC05 Eger SBS – Békéscsaba DKC
12:10 FAB06 Dunakeszi VS – FERENCVÁROSI TC

Helyosztó mérkőzések

Dr. Fejes András Sportcsarnok

2017. szeptember 2. szombat

15:50 FAH C4 – B4
16:30 FAH C3 – B3
17:10 FAH C2 – B2
18:00 FAH C1 – B1
18:50 FAH A4 – B4
19:40 FAH A3 – B3

2017. szeptember 3. vasárnap

08:00 FAH A2 – B2
08:50 FAH A1 – B1
09:40 FDH A2 – B2
10:10 FDH A1 – B1
10:50 FBH A1 – B1
11:30 FCH A1 – B1
12:10 FAH A4 – C4
13:00 FAH A3 – C3
13:50 FCH A1 – C1
14:40 FBH C1 – A1
15:30 FAH A2 – C2
16:20 FCH B1 – C1
17:00 FAH A1 – C1

FB 2003-2004 fiú – Gyöngyös

A csoport: Ferencvárosi TC, Elektromos SE, Békés-Drén KC, Salgótarjáni Strandépítők
B csoport: Kézilabda UP. Kft., Debrecen SC SI, Eger SBS SE, Törökszentmiklós KE
C csoport: PLER Budapest, Gyöngyösi KK, Ózdi KC, Kecskeméti SI

Csoportmérkőzések

Kálváriaparti Általános Iskola

2017. szeptember 1.péntek

09:00 FBC01 Gyöngyösi KK – Ózdi KC
09:50 FBB01 Eger SBS SE – Törökszentmiklós KE
10:40 FBA02 Békés-Drén KC – Ferencvárosi TC
11:30 FBC02 Gyöngyösi KK – Kecskeméti SI
12:20 FBA01 Salgótarjáni Stran – Elektromos SE
13:00 FBB04 Kézilabda UP. Kft. – Törökszentmiklós KE
13:50 FBA03 Békés-Drén KC – Salgótarjáni Strandépítők
14:40 FBC03 PLER Budapest – Ózdi KC
15:30 FBA04 Ferencvárosi TC – Elektromos SE
16:20 FBB03 Eger SBS SE – Debrecen SC SI
17:00 FBC04 Pler Budapest – Kecskeméti SI
17:50 FBB02 Kézilabda UP. Kft. – Debrecen SC SI

2017. szeptember 2. szombat

08:00 FBB05 Törökszentmiklós KE – Debrecen SC SI
08:50 FBB06 Kézilabda UP. Kft. – Eger SBS SE
09:40 FBC05 Gyöngyösi KK – PLER BP
10:30 FBC06 Kecskeméti SI – Ózdi KC
11:20 FBA05 Békés-Drén KC – Elektromos SE
12:10 FBA06 Salgótarjáni Strandépítők – Ferencvárosi TC

Helyosztó mérkőzések

Kálváriaparti Általános Iskola

2017. szeptember 2. szombat

13:00 FBH C4 – B4
13:20 FBH C3 – B3
14:10 FBH C2 – B2
15:00 FBH C1 – B1

2017. szeptember 3. vasárnap

09:00 FBH A4 – B4
09:50 FBH A3 – B3
10:40 FDH A5 – B5
11:20 FBH A2 – B2
12:10 FDH A4 – B4
12:50 FDH A3 – B3
13:30 FBH C4 – A4
14:20 FBH C3 – A3
15:10 FBH C2 – A2

FC 2005-2006 fiú – Gyöngyös

A csoport: Kézilabda UP. Kft „A”, Elektromos SE, Debrecen SC SI, Kecskemét SI „A”, Egri SBS SE
B csoport: Törökszentmiklós KE, Gyöngyösi KK 2006, Békés-Drén KC, Gyömrői KA, Salgótarjáni Strandépítők
C csoport: Kézilabda UP. Kft „B”, Gyöngyösi KK 2005, Ózdi KC, Kecskemét SI „B”, Eger VSI

Csoportmérkőzések

Vályi-Nagy Károly Sportcsarnok

2017. szeptember 1. péntek

10:00 FCC01 Gyöngyösi KK 2005 – Eger VSI
10:40 FCC02 Ózdi KC – Kecskemét SI „B”
11:20 FCB1 Gyöngyösi KK 2006 – Gyömrői KA
12:00 FCB2 Salgótarjáni Strandépítők – Törökszentmiklós KE
12:40 FCA01 Egri SBS SE – Kecskemét SI „A”
13:20 FCC02 Gyöngyösi KK 2005 – Ózdi KC
16:40 FCC01 Kézilabda UP. Kft „B” – Kecskemét SI „B”
17:20 FCA02 Elektromos SE – Kézilabda UP. Kft „A”
18:00 FCB03 Salgótarjáni Strandépítők – Békés-Drén KC
18:40 FCB04 Gyöngyösi KK 2006 – Törökszentmiklós KE
19:20 FCA03 Egri SBS SE – Debrecen SC S
20:00 FCA04 Kézilabda UP. Kft „A” – Kecskemét SI „A”

2017. szeptember 2. szombat

08:00 FCB05 Gyöngyösi KK 2006 – Békés-Drén KC
08:40 FCB06 Gyömrői KA – Salgótarjáni Strandépítők
09:20 FCC05 Gyöngyösi KK 2005 – Kecskemét SI „B”
10:00 FCC06 Eger VSI – Kézilabda UP. Kft „B”
10:45 FCA05 Elektromos SE – Egri SBS SE
11:30 FCA06 Debrecen SC SI – Kecskemét SI „A”
12:10 FCB07 Gyöngyösi KK 2006 – Salgótarjáni Strandépítők
12:50 FCB08 Békés-Drén KC – Gyömrői KA
13:30 FCC07 Ózdi KC – Eger VSI
14:10 FCC08 Kézilabda UP. Kft „B” – Gyöngyösi KK 2005
14:50 FCA07 Elektromos SE – Kecskemét SI „A”
15:40 FCA08 Debrecen SC SI – Kézilabda UP. Kft „A”
16:20 FCB09 Békés-Drén KC – Törökszentmiklós KE
17:00 FCC09 Ózdi KC – Pler K UP. Kft B
17:40 FCC10 Eger VSI – Kecskemét SI „B”
18:20 FCC10 Törökszentmiklós KE – Gyömrői KA
19:00 FCA09 Kézilabda UP. Kft „A” – Egri SBS SE
19:40 FCA10 Debrecen SC SI – Elektromos SE

Helyosztó mérkőzések

Vályi-Nagy Károly Sportcsarnok

2017.szeptember 3. vasárnap

08:00 FCH A5 – B5
08:50 FCH A3 – B3
09:40 FCH A4 – B4
10:30 FCH A2 – B2
11:20 FCH A5 – C5
12:10 FCH A4 – C4
13:00 FCH A3 – C3
13:10 FCH A2 – C2
13:55 FCH B5 – C5
14:40 FCH B4 – C4
15:30 FCH B3 – C3
16:20 FCH B2 – C2

FD 2007 fiú – Gyöngyös

A csoport: Tata KC, Kézilabda UP Kft., Békés-Drén KC, Beszterce DSE, Gyöngyösi KK „B”
B csoport: Kecskeméti SI, Gyöngyösi KK „A”, Mezőkövesd KC, Debrecen SE SI, Egri VSI

Csoportmérkőzések

2017. szeptember 1.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

9:00 FDB01 Gyöngyösi KK „A” – Egri VSI
09:40 FDA01 Gyöngyösi KK „B” – Beszterce DSE
10:20 FDA02 Kecskeméti SI – Egri VSI
11:00 FDA02 Kőkúti Sasok TATA- Beszterce DSE

Vályi-Nagy Károly Spotcsarnok

14:00 FDA03 Békés-Drén KC – Kőkúti Sasok TATA
14:45 FDB03 Gyöngyösi KK „A” – Kecskemét SI
15:20 FDA04 Kézilabda UP. Kft. – Békés-Drén KC
16:00 FDB04 Mezőkövesd KC – Debrecen SI

Kálváriaparti Általános Iskola

18:40 FDA05 Kézilabda UP. Kft. – Gyöngyösi KK „B”
19:20 FDB05 Gyöngyösi KK „A” – Debrecen SI

2017. szeptember 2. szombat

Dr. Fejes András Sportcsarnok

13:00 FDB06 Kecskemét SI – Debrecen SE SI
13:40 FDB07 Egri VSI – Mezőkövesd KC
14:20 FDA05 Gyöngyösi KK „B” – Kőkúti Sasok TATA
15:10 FDA06 Kézilabda UP. Kft. – Beszterce DSE

Kálváriaparti Általános Iskola

16:20 FDB08 Egri VSI – Debrecen SE SI
17:10 FDB09 Mezőkövesd KC – Gyöngyösi KK A
17:50 FDA08 Kézilabda UP. Kft. – Kőkúti Sasok TATA
18:30 FDA07 Békés-Drén KC – Beszterce DSE
18:50 FDB10 Kecskemét SI – Mezőkövesd Kc
19:40 FDA09 Békés-Drén KC – Gyöngyösi KK „B”

Helyosztó mérkőzések

2017. szeptember 3. vasárnap

Dr. Fejes András Sportcsarnok

09:40 FDH A4 – B4
10:10 FDH A3 – B3
10:50 FDH A2 – B2
11:30 FDH A1 – B1

Kálváriaparti Általános Iskola

9:40 FDH A5 – B5

LB 2004-2005 lány – Hatvan

A csoport: Gyöngyösi KK, Kecskemét, Szigetszentmiklós B, Gyömrői KA, EURONOVEX USE
B csoport: Salgótarján Strandépítők, Egri VSI, Szigetszentmiklós A, Törökszentmiklós KE, Lóczi DSE

Csoportmérkőzések

2017. szeptember 1.

Kodály Zoltán Általános Iskola

12:00 LBA01 Gyöngyösi KK – Kecskemét
12:50 LBA02 Szigetszentmiklós B – Gyömrői KA
13:40 LBB01 Salgótarjáni Strandépítők – Egri VSI
14:30 LBB02 Szigetszentmiklós A – Törökszentmiklós KE
15:20 LBA05 Szigetszentmiklós B – EURONOVEX USE
16:10 LBA04 Kecskemét – Gyömrői KA
17:00 LBB03 Egri VSI – Lóczi DSE
17:50 LBB04 Salgótarjáni Strandépítők – Törökszentmiklós KE
18:40 LBA03 EURONOVEX USE – Gyöngyösi KK
19:30 LBB05 Lóczi DSE – Szigetszentmiklós A

2017. szeptember 2. szombat

Kodály Zoltán Általános Iskola

08:00 LBA06 Gyöngyösi KK – Szigetszentmiklós B
09:20 LBA07 EURONOVEX USE – Gyömrői KA
10:10 LBB06 Egri VSI – Törökszentmiklós KE
11:00 LBB07 Szigetszentmiklós A – Salgótarján Strandépítők
13:10 LBA08 Gyöngyösi KK – Gyömrői KA
14:00 LBA07 Kecskemét – EURONOVEX USE
16:10 LBB08 Szigetszentmiklós A – Egri VSI
17:00 LBB09 Lóczi DSE – Salgótarján Strandépítők
19:10 LBB10 Törökszentmiklós KE – Lóczi DSE
20:00 LBA10 Szigetszentmiklós B – Kecskemét

Helyosztó mérkőzések

2017. szeptember 3. vasárnap

Kodály Zoltán Általános Iskola

10:00 LB9. H A5 – B5
10:50 LB7. H A4- B4
13:00 LB5. H A3 – B3
15:10 LB 3. H A2 – B2
15:50 LB 1. H A1 – B1

LC 2006 lány – Hatvan

A csoport: Gyöngyösi KK „A”, EURONOVEX USE, Kecskemét SI, Lóczi DSE, Beszterce DSE

Csoportmérkőzések

2017. szeptember 2. szombat

Kodály Zoltán Általános Iskola

11:50 LC01 Gyöngyösi KK – EURONOVEX USE
12:30 LC01 Lóczi DSE – Beszterce DSE
14:50 LC03 Kecskemét SI – Gyöngyösi KK
15:30 LC04 Lóczi DSE – EURONOVEX USE
17:50 LC08 Beszterce DSE – EURONOVEX USE
18:30 LC09 Lóczi DSE – Kecskeméti SI

Helyosztó mérkőzések

2017. szeptember 3. vasárnap

Kodály Zoltán Általános Iskola

11:40 LC10 Gyöngyösi KK – Beszterce DSE
12:20 LC12 EURONOVEX USE – Kecskeméti SI
13:40 LC10 Gyöngyösi KK – Lóczi DSE
14:30 LC12 Beszterce DSE – Kecskeméti SI

Letölthető versenyműsorok:

Műsor FA

Műsor FB

Műsor FC

Műsor FD

Műsor LB

Műsor LC