Ligakupa: négygólos előnyben
| Kategória: Híreink

Négygólos előnyben várhatja a hazai visszavágót a Ligakupa negyeddöntőjében a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután az első mérkőzésen 34-30-ra nyerni tudott Dabason.

Büntetőből esett a mérkőzés első két találata, a dabasiak oldalán Laurinyecz, a mieink részéről Varsandán avatta az ellenfél kapusát, majd az első hat percben egy-egy emberelőny is adódott mindkét oldalon. A kapusok között külön párharc zajlott, Pallag és Tóth Mihály is jó formában védett a találkozón. Ubornyák, Urbán és Krivokapics góljaival tartottuk magunkat a 8. percig (5-5), akkor azonban beragadtunk, és a 16. percre négygólos hátrányba kerültünk (9-5). Konkoly Csaba időkérése fordított a játék menetén, majd Krivokapics közel tíz perces gyöngyösi gólcsendet tört meg. A továbbra is fantasztikusan védő Tóth Mihály mellett Vilovszki és Urbán vette a hátára a csapatot, és a 20. percre sikerült egyenlítenünk (9-9). Bő másfél percre kettős emberelőnybe kerültünk, amit Vilovszki ki is használt, és üres kapus góljával átvettük a vezetést (10-11). A játékrész hátralévő perceiben felváltva potyogtak a gólok, egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb előnyt kidolgozni, a félidő végeredményét pedig Krivokapics az utolsó másodpercben állítja be: 17-17.

Krivokapics Milorad a második félidőben is vezére volt csapatunknak, rajta kívül a játékrész első perceiben Ubornyák és Németh Tamás is betalált, aminek köszönhetően máris két góllal vezettünk (18-20). Tetemesebb előnyt azonban nem tudtunk kidolgozni, sőt a 38. percben ismét egyenlő volt az állás: 21-21. Egészen a 45. percig fej-fej mellett haladt a két csapat (25-25), akkor azonban sikerült ritmust váltanunk, s Ubornyák és Vilovszki vezérletével az utolsó tíz percnek háromgólos vezetéssel vághattunk neki (26-29). Az előnyt nem csak őriznünk sikerült, hanem növelni is, Tóth Mihály védéseinek is köszönhetően öt perccel a vége előtt Sipeki gólja után már öttel mentünk (27-32). Az utolsó hatvan másodperc kezdetén négy góllal vezettünk (29-33), amikor Konkoly Csaba időt kért. A végső dudaszóig még egy-egy gól esett mindkét oldalon, így alakult ki a 30-34-es végeredmény. Négygólos előnyben várhatjuk tehát a hazai visszavágót, amelyet március 6-án rendezünk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

Férfi kézilabda Ligakupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Dabasi KC VSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös 30-34 (17-17)
Dabas, 600 néző
V.: Andorka, Hucker.
DABAS: Pallag, Holló, Podoba (kapusok) – Bíró 2, Halász 9 (1), Borsos 3, Kiss A. 2, Balog, Lepsényi 1, Országh 3, Kiss M., Szöllősi 4, Laurinyecz 5 (3), Kádár, Ács, Katona 1. Edző: Tomori Győző.
GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Forgács, Urbán 4, Németh 2, Jaros, Sipeki 2, Varsandán 4 (2), Ubornyák 7, Gábori, Vilovszki 7, Gerdán, Krivokapics 8, Gráf, István. Edző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2.