Ligakupa: megvan a továbbjutás
| Kategória: Híreink

Rendkívül magabiztosan nyerte meg utolsó csoportmérkőzését a HE-DO B. Braun Gyöngyös a Ligakupában. A Szigetszentmiklós elleni győzelmünkkel eldőlt, hogy továbbjutunk, az Eger-Mezőkövesd meccs számunkra kedvező végeredményével pedig az is biztossá vált, hogy mindezt csoportelsőként tesszük.

Már az elején dűlőre akartuk vinni a dolgokat, így meglehetősen nagy iramban kezdtük a mérkőzést: Tóth Mihály védései után rendre indulni tudtunk, és Sipeki három, valamint Varsandán és Gábori egy-egy találatával az első öt percben 5-1-es előnyt dolgoztunk ki. Sipeki vitte a hátán a csapatot, hét perc alatt négy gólt szerzett. Később Gábori is felzárkózott Sipeki mellé, negyedik góljával lett 10-4 a 11. percben, miközben Egerben a félidőben 13-9-re vezetett az Eger a Mezőkövesd ellen. Ez azért volt fontos, mert a hevesi rivális legalább nyolcgólos győzelme esetén a mieink a második helyen mennek tovább a csoportból. Gyöngyösön Vilovszki robogott végig egy megszerzett labdával, és 11-4-re módosította az állást, majd a vendégek időkérése után még hármat közé tettünk, és a 14. percre tízgólos vezetéshez jutottunk (14-4). A 18. percben, 16-7-es állásnál Konkoly Csaba kért időt, majd Varsandánon volt a sor a góltermelésben, zsinórban hármat szerzett, amivel 20-8-ra léptünk meg a 23. percre. Jaros Olivér is betalált (21-8), másfél perccel a vége előtt pedig már 25-9 volt az állás – épp ennyi gólt lőttünk az első meccs egészében idegenben. Sipeki ekkor már hét gólnál járt, de ebben a játékrészben többet nem szerezhetett, miután két percre kiállították a játékvezetők.


A második játékrész elején tovább növeltük az előnyünket, Dávid József és Németh Tamás góljaival 29-14-re módosítottuk az állást, miközben félszemmel a másik, egri mérkőzésre figyeltünk, amely rendkívül szorosan alakult. Végül a házigazda egriek 26-24 arányban diadalmaskodtak, ami azt jelentette, hogy első helyen jutunk tovább a csoportunkból. A mi mérkőzésünk a 45. percben járt, 31-16-ra vezettünk, a győzelmünk biztosnak tűnt. A kapuban Manazya Felicián mutatott be szép védéséket, góljainkért pedig Dávid József, Jaros Olivér és Németh Tamás feleltek. A mérkőzés hajrája nem hozott komolyabb izgalmakat, magabiztos, 37-23 arányú győzelmet arattunk, és készülhetünk a negyeddöntőre, amelyben a B csoport második helyezettje lesz az ellenfelünk.

Férfi Kézilabda Ligakupa, 6. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Szigetszentmiklósi KSK 37-23 (26-11)
Gyöngyös, 450 néző
V.: Paska, Vastag.

GYÖNGYÖS: Tóth Mihály, Manazya (kapusok) – Forgács, Urbán 2, Németh 3, Jaros 3, Sipeki 7, Varsandán 4, Ubornyák, Dávid 5, Gábori 6, Gerdán 3, Tóth Márk, Krivokapics 1, Vilovszki 3. Edző: Konkoly Csaba.

SZIGETSZENTMIKLÓS: Varga, Kovács R. (kapusok) – Kovacsevics 2, Duzsi 2, Éliás 4, Grandjean, Dr. Kiss 1, Iváncsik Á., Nagy T., Spacsek 2 (1), Milovits 6, Horváth P., Márton 2 (1), Fülöp 4. Edző: Kökény István.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/2.