Kettős győzelemmel jutott a Ligakupa legjobb négy csapata közé a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután négygólos idegenbeli győzelmét követően a hazai visszavágót is megnyerte a Dabas ellen.

Lassan vettük fel a ritmust a mérkőzés elején, az első gyöngyösi találatra egészen az ötödik percig kellett várni: Varsandán Milán büntetőből vette be a dabasi kaput, amit addig hiába ostromoltunk, a hálót őrző Holló Balázst nem sikerült átjátszanunk. Szerencsére a vendégek sem jeleskedtek a gólgyártásban, ám Krivokapics talpról elengedett lövése után így is ők voltak előnyben a 7. perc derekán (2-3). A következő, egy-egy kiállítást hozó hét percben már sűrűbben követték egymást a találatok, ám a különbséget nem sikerült csökkentenünk: Ubornyák és Sipeki góljai után a 14. percben 5-7-es állást mutatott az eredményjelző. Krivokapics zárkóztatta egy gólra a mieinket, de a vendégek időkérése után ismét kinyílt az olló, és a 17. percben már hárommal vezettek a Pest megyeiek (6-9). A 19. percre újra egy gólra csökkent a hátrányunk (8-9), majd Varsandán értékesítette harmadik büntetőjét, Gábori pedig labdát csent, és azt az üres kapuba juttatta, amivel egalizált a 24. perc legelején (12-12). Németh Tamás találatával a vezetést is átvettük, a Tóth Mihályt váltó, és a védésekbe fokozatosan belelendülő Buzogány Barnának is köszönhetően a félidő végéig pedig három gólra növeltük a hazai vezetést (17-14).

A második játékrészt egyértelműen mi kezdtük jobban, néhány gyors góllal megdupláztuk az előnyünket (20-14). A 36. percben Varsandán Milán már a hatodik góljánál járt, ötgólos vezetésünk pedig kilencgólos összesített előnyt jelentett (21-16). A folytatásban visszavettünk a tempóból, és több hiba is becsúszott a játékunkba támadásban, így a 46. percre két gólra csökkent az előnyünk, a 48. percben pedig már csak eggyel vezettünk (25-24). Országh Ádámot harmadszor állították ki a játékvezetők, ezért végleg el kellett hagynia a pályát, Varsandán Milán pedig nyolcadik hétméteresét lőtte be, amivel újra kétgólosra nőtt a hazai előny. A Dabas Borsos vezérletével jól tartotta magát a mérkőzés ezen szakaszában, folyamatosan tapadtak a mieinkre, hiába léptünk el ismét hárommal (28-25), öt perccel a vége előtt megint csak egy gól volt közte (28-27). Két perccel a lefújás előtt egyenlíteni tudtak a vendégek, ám Jaros Olivér indításból visszavette a vezetést a mieink számára. Bár a továbbjutásunk nem volt veszélyben, fontos volt Urbán gólja, amivel végleg eldőlt, hogy kettős győzelemmel abszolváljuk a negyeddöntőt. Végül egygólos győzelmet arattunk, így összesítésben öt góllal nyertük meg a párharcot.

Férfi kézilabda Ligakupa negyeddöntő, 2. mérkőzés
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Dabasi KC VSE 30-29 (17-14)
Gyöngyös, 350 néző
V.: Altmár, Horváth
Továbbjutott a Gyöngyös, 64-59-es összesítéssel.

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány, Manazya (kapusok) – Urbán 1, Németh 3, Jaros 1, Sipeki 1, Varsandán 9 (8), Ubornyák 5, Gábori 2, Vilovszki, Gerdán, Krivokapics 5, Gráf 2, István 1. Edző: Konkoly Csaba.

DABAS: Pallag, Holló (kapusok) – Bíró 3, Halász 8, Zakics 5 (1), Borsos 5, Kiss A. 2, Balog, Lepsényi, Országh 2, Katona, Szöllősi 3, Kiss M 1. Edző: Tomori Győző.

Kiállítások: 6, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 9/8, ill. 1/1.