Ligakupa: a döntő időpontjai
| Kategória: Híreink

Május 21-én és 24-én rendezik a Ligakupa döntős párharcának mérkőzéseit. Az első találkozót Gyöngyösön, a másodikat Csurgón játsszák a csapatok.

Magabiztos teljesítménnyel jutott a Ligakupa döntőjébe a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a csoportkörből első helyen jutott tovább az Eger, a Mezőkövesd és a Szigetszentmiklós előtt, majd a negyeddöntőben kettős győzelemmel lépett túl a Dabason, az elődöntős párharcot pedig összesítésben tizenegy gólos győzelemmel nyerte meg a Vecséssel szemben. Csapatunk ezzel a klub történetének legnagyobb sikerét érte el a csak magyar játékosokkal játszható sorozatban, azonban ezzel nem elégszünk meg, célunk, hogy elhódítsuk a Ligakupa első helyét.

Ehhez nem kisebb ellenfél, mint a Csurgó legyőzésén át vezet az út. A Somogy megyeiek ugyancsak elsőként abszolválták a csoportkört, majd a Vác és az Eger együttesét búcsúztatták, ám kevésbé meggyőző fölénnyel, mint a mieink: a Váctól idegenben vereséget szenvedtek, Egerben pedig döntetlent játszottak az elődöntő első összecsapásán. A bajnoki tabellán az ötödik helyen szereplő csurgóiak hazai pályán különösen erősek, ami elmondható a gyöngyösi farkasokról is, így nagy csata várható a kupaszabályok szerint rendezendő, oda-visszavágós döntő párharcban.

A Magyar Kézilabda Szövetségben sorsolás útján döntötték el a pályaválasztói jog sorrendjét, aminek eredményeként az első meccset Gyöngyösön, míg a második találkozót Csurgón rendezik. Ezt követően állapodtak meg a csapatok a találkozók időpontjáról, és az a döntés született, hogy a párharcot nem zsúfolják be a bajnoki mérkőzések közé, hanem a bajnoki pontvadászat végeztével, május 21-én és 24-én állnak ki egymás ellen a csapatok, hogy eldöntsék, ki üljön fel a Ligakupa trónjára a 2018/2019-es szezonban.

Férfi Kézilabda Liga Kupa, döntő:

1. mérkőzés: HE-DO B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK
2019. május 21. kedd, 18:00, Dr. Fejes András Sportcsarnok

2. mérkőzés: Csurgói KK – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2019. május 24. péntek, 18:00, Sótonyi László Sportcsarnok