Ligakupa: csütörtökön javíthatunk
| Kategória: Híreink

Máris javíthat a Mezőkövesden elszenvedett Ligakupa-vereség után a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata.

Mezőkövesden szenvedte el első vereségét a Ligakupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a keddi mérkőzés után két nappal máris lehetőséget kap a javításra. A keddi vereségért csütörtökön hazai pályán vághatunk vissza, ahol Konkoly Csaba vezetőedző szerint két fontos mutatóban kell javulnia a csapatnak.

– A legfontosabb, hogy annyi labdát nem szabad eladnunk, mint Mezőkövesden, és a technikai hibák számát is le kell csökkentenünk. A másik fontos tényező a visszarendeződés, ami Mezőkövesden nagyon hézagos volt, emiatt sok gyors gólt kaptunk. A bal oldalunknak sokat kell javulnia a csütörtöki meccsig. Az egyetlen pozitívum, amit a keddi mérkőzés kapcsán meg tudok említeni, az az, hogy a második félidőben újra fel tudtunk állni, de saját hibáink és az ellenfél jó kapusteljesítménye miatt nem tudtuk megtartani az előnyünket. Rossz napot fogtunk ki, csütörtökön igyekszünk javítani – mondta a vezetőedző.

A Ligakupa A-csoportjában most a mindhárom mérkőzését megnyerő Mezőkövesd áll az élen a három meccsen két győzelmet arató mieink előtt, a két győzelemmel és két vereséggel álló egriek a harmadikok, a még nyeretlen Szigetszentmiklós pedig a negyedik. A csütörtöki Mezőkövesd elleni meccset követően jövő héten szerdán és pénteken a Szigetszentmiklós lesz az utolsó ellenfelünk a Ligakupában, előbb azonban felkészülési mérkőzésen lépünk pályára: január 22-én, kedden 18 órától a PLER Budapest gárdáját fogadjuk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

Férfi Kézilabda Ligakupa, 2. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
2019. január 17. csütörtök, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok

A csoport állása: 1. Mezőkövesd 3 meccs/6 pont, 2. Gyöngyös 3/4, 3. Eger 4/4, 4. Szigetszentmiklós 4/0.