Megnyugtató, ötgólos előnyt dolgozott ki Egerben a Liga Kupa negyeddöntős párharcának első mérkőzésén a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. Folytatás március 4-én, Gyöngyösön.

Fiatal csapattal álltunk ki az Eger elleni találkozóra, a keretünkben Gráf Martin és Újvári László mellett több utánpótlás-játékosunk is helyet kapott: Jaros Olivér, Kovács István Kolos és Varga Kristóf is bevetésre készen várta a negyeddöntő első mérkőzését. Nehezen lendültünk bele a találkozóba, az első gólunkra egészen a nyolcadik perc végéig kellett várni. Gödör Bence védéseinek köszönhetően azonban a hazaiak sem jeleskedtek a gólgyártásban, így csak egygólos hátrányban voltunk (2-1). A csapatok a következő bő két percben bepótolták, ami addig elmaradt, és gyors gólváltásokkal a 11. percre 4-3-ra módosult az állás. Vilovszki találatával egyenlítettünk a 11. percben, majd Németh Tamás büntetőjével a vezetést is sikerült átvennünk (4-5). Negyedórányi játék után már kettővel mentünk (5-7), kilenc perccel a félidő vége előtt azonban ismét egyenlő volt az állás (8-8). A 24., majd a 26. percben is emberhátrányba kerültünk, amit a házigazdák ki is használtak, és a 28. percbe kétgólos előnyt dolgoztak ki (13-11). A sípszóig hátralévő bő két percben azonban háromszor is eredményesek tudtunk lenni, és egy három másodperccel a vége előtt esett indításgóllal Hegedűs révén egygólos előnyt dolgoztunk ki a szünetre (13-14).

Egri egyenlítő találattal indult a második játékrész, majd büntetőt rontottunk, így egyelőre nem tudtuk visszavenni a vezetést. Göbör Bence hétméterest hárított, majd a kipattanóból végzett kísérletet is megfogta, Urbán góljával pedig újra magunkhoz ragadtuk az előnyt a 33. percben (14-15). A házigazdák egyenlítése után Vilovszkit másodszor állították ki a játékvezetők, Jaros Olivér azonban így is betalált, ezzel pedig úja mi vezettünk (15-16). A 39. percig felváltva potyogtak a gólok mindkét oldalon, akkor azonban Varsandán zsinórban háromszor is eredményes volt, amivel háromgólos vezetésre tettünk szert, a hazaiak pedig időt kértek húsz perccel a mérkőzés vége előtt (17-20). A 44. percre négygólos vezetéshez jutottunk (19-23), majd először a mérkőzésen emberelőnybe kerültünk, amit Vilovszki, majd Urbán váltott gólra, ezzel ötgólos előnyt kidolgozva (20-25). A 47. percben még egyet közé tettünk, a hazaiak pedig ismét időt kértek. Alig több mint nyolc perc volt hátra a mérkőzésből, amikor Gráf Martin büntetőből talált be (22-28), majd fiatal irányítónk újabb hetes-gólja előtt Hegedűs volt eredményes (24-30). Ismét emberelőnyben játszhattunk, amit Jaros használt ki, ezzel három és fél perccel a találkozó vége előtt is őrizni tudtuk hatgólos vezetésünket (25-31). Két perccel a végső sípszó előtt Konkoly Csaba még kihasználta időkérési lehetőségét, a pályán pedig sikerült öt gólt megőriznünk az előnyünkből, így kényelmes helyzetből várhatjuk a március 4-én esedékes visszavágót.

Férfi kézilabda Liga Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
SBS-Eger – HE-DO B. Braun Gyöngyös 28-33 (13-14)
Eger, 500 néző
V.: Andorka Miklós, Hucker Róbert
EGER: Halász, Moscoso (kapusok) – Kiss G., Füzi 4, Lezák 5 (1), Péter, Halász, Szepesi, Tóth R. 5 (1), Hajas, Schmid 5, Száva 2, Tóth A. B. 5, Mándy 2. Edző: Tóth Edmond.
GYÖNGYÖS: Gödör, Tóth M. (kapusok) – Urbán 2, Németh 1 (1), Jaros 5, Varsandán 4, Ubornyák 1, Hegedűs 6, Gábori 1, Vilovszki 2, Kovács I. K., Gráf 5 (2), Újvári 6, Varga K. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/3.

Visszavágó: 2020. március 4. szerda, 18:00, Dr. Fejes András Sportcsarnok