Liga Kupa: Megvan a második
| Kategória: HíreinkKupa

Magabiztos, 33-22-es győzelemmel folytatta szereplését a Liga Kupa E csoportjában a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely oda-vissza legyőzte a Hatvan együttesét, jövő héten pedig a PLER csapatával mérkőzik meg.

Ötgólos győzelemmel kezdte szereplését a Liga Kupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös címvédő csapata, amely két nappal első mérkőzése után játszotta le a Hatvan elleni visszavágót az E csoportban. A pénteki találkozó – csakúgy, mint a szerdai, gyöngyösi mérkőzés – Varsandán Milán góljával kezdődött, majd a házigazdák egyenlítő találata után balszélsőnk hetesével ragadtuk magunkhoz újra az előnyt (1-2). A Hatvan ismét fordított (3-2), majd a sorminta szerint mi következtünk, a 10. percben 3-4-re módosítva az állást. A 15. percig hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy góllal, az első negyedóra végén épp a hazaiak voltak előnyben (8-7). A következő öt percben azonban a hatvaniak három góllal megléptek (10-7), amit a 23. percre sikerült ledolgoznunk (10-10). A játékrész hátralévő részében a mi akaratunk érvényesült, és a szünetre sikerült háromgólos előnyt kialakítanunk (12-15).

A második játékrész első gólját Gerdán szerezte, amire két találattal válaszoltak a hatvaniak (14-16), ezt azonban hét, zsinórban szerzett gyöngyösi gól követett, ezzel pedig már jelentős, kilencgólos vezetéshez jutottunk a 42. percre (14-23). A házigazdák időkérésüket követően mínusz hétre zárkóztak (17-24), a folytatásban azonban újabb három vendégtalálat született, amivel tízgólosra hizlaltuk az előnyünket 12 perccel a találkozó vége előtt. Az 56. perc elején már 12 találattal vezettünk (20-32), majd egy perccel a vége előtt Kovács István Kolos is eredményes tudott lenni. Végül roppant magabiztos, 22-33 arányú győzelmet könyvelhettünk el, amivel az élre álltunk az E csoportban. Jövő héten, január 21-én és 23-án a PLER Budapest ellen lépünk pályára.

Férfi kézilabda Liga Kupa, E csoport
Hatvani KSZSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös 22-33 (12-15)
Hatvan, 250 néző
V.: Asztalos Bence, Szalay Zoltán
HATVAN: Hudák, Juhász K. (kapusok) – Horváth R. 1, Molnár Á., Répási 1 (1), Sándor R. 3, Varjú 1, Veres 1, Blazsek, Szarvas 1, Kovács P. 4 (1), Padla 5, Nagy B. 2, Pintér, Igó 3, Molnár K. Edző: Bárány Zsolt.
GYÖNGYÖS: Tóth M., Gödör (kapusok) – Papp 2, Urbán 3, Jaros 2, Sipeki 2, Varsandán 5 (2), Gábori 4, Vilovszki 4, Gerdán 3, Kovács I. K. 1, Gráf 2, Újvári 5. Edző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/2, il. 2/2.

A csoport állása: 1. HE-DO B. BRaun Gyöngyös 4 pont, 2. PLER Budapest 2 p., 3. Hatvani KSZSE 2 p.