Levetkőztük a második félidő átkát
| Kategória: Híreink

Gólvadász-sorozatunkban a HE-DO B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat elmúlt bajnoki összecsapásának legeredményesebb játékosával beszélgetünk. Németh Tamás csapatkapitány falkavezérként vezette győzelemre a hevesi gárdát: öt góllal terhelte meg a dabasi kaput.

– Csapat, küzdőszellem és a hit diadala. Ez a három szó jut eszembe először, ha jellemeznem kellene a Dabas ellen február 9-én megvívott hazai meccsünket – mondta Németh Tamás.

A HE-DO B.Braun Gyöngyös csapatkapitányának vezérletével a hevesi gárda 28-27-es győzelmet aratott a gyöngyösi farkasveremben a szünetben még két góllal vezető Dabasi KC VSE-vel szemben.

– Nagyon sokat beszélgettünk egymás között a fiúkkal, hogy az őszi szezon sok mérkőzésén miért nem jött ki a lépés a második félidőben, és vesztettünk meccseket az első játékrészben mutatott jó játékunk ellenére. Keményen dolgoztunk, hogy tavasszal ezügyben más arcát mutassa a gárda, ami az első két fordulóban már meg is mutatkozott, hiszen a Komló és a Dabas ellen is hátrányból sikerült hoznunk a meccseket. A mérkőzés lefújásakor kell vezetni, így sokkal szimpatikusabb az a forgatókönyv, ha az első játékrészben még vesztésre állunk, de a végén miénk lesz a győzelem – mondta a balszélső.

Németh Tamás a bajnokságban most szerezte legtöbb találatát – öt gólig jutott a Pest megyei alakulat ellen. – A mérkőzés lefújásakor határtalan boldogságot éreztem. Örültem az egyéni teljesítményemnek is, hiszen az őszi szezon a tavaly nyáron összeszedett porckorongsérvem miatt elég nehéz volt számomra. De a kitörő örömöm a csapat összeteljesítményének szólt, hiszen a két erős sorral és remek kapusokkal rendelkező Dabast sikerült kétvállra fektetnünk. Jól eső érzés az is, hogy a Szegedet és a Veszprémet nem számítva otthon továbbra sem találtunk legyőzőre – magyarázta Németh Tamás.

A gyöngyösi csapat a bajnoki tabella ötödik helyén áll.

– Hosszú évek óta nem voltunk ilyen előkelő pozícióban, és ha még egy helyet tudnánk javítani a bajnokság végére, akkor a gyöngyösi kézilabdatörténelem legjobb eredményét produkálnánk. De még nem nézünk ennyire előre, meccsről-meccsre haladunk, de mindenki ezért dolgozik a csapatnál – mondta a csapatkapitány.

A HE-DO B.Braun Gyöngyös következő bajnoki ellenfele a Ceglédi KKSE lesz idegenben. Ha csak a bajnoki helyezést vesszük figyelembe, a hevesi alakulat a mérkőzés esélyese, ám az őszi szezonban a Cegléd otthon is megizzasztotta Némethéket – a második félidő elején még négy góllal vezettek a vendégek. A mérkőzés végül ötgólos gyöngyösi sikert hozott.

– Mint minden idegenbeli fellépésünkkor, most is egy kőkemény találkozóra számítunk. Hogy a tavaszi hadjárat első idegenbeli mérkőzésén begyűjtöttük a Komló skalpját, az bizakodásra adhat okot. Egyértelmű célunk az újabb két pont megszerzése – mondta Németh.

A csapatnak addig azonban egy Ligakupa-meccset is le kell játszania a legjobb négybe kerülésért, aminek első felvonása jövő kedden lesz Dabason.

– Bár minden idegszálunkkal a bajnokságra koncentrálunk, nem vehetjük félvállról a Ligakupát sem. A Dabas elleni oda-visszavágót is szeretnénk megnyerni és bejutni a legjobb négy közé – mondta Németh Tamás.