Embert próbáló őszi szezonon vannak túl a gyöngyösi farkasok, akik Konkoly Csaba edző szerint a lehetőségekhez képest mindent kihoztak magukból a koronavírus miatt igencsak feje tetejére állt 2020/2021-es szezon őszi etapjából. A tervek szerint a sárga-feketék január végén már újra pályán lehetnek.

„Pozíciónkat tekintve az előző szezonban a koronavírus miatt félbeszakított, majd megsemmisített bajnoksághoz hasonlóan állunk a 2020/2021-es idény őszi fordulója után is a tabellán. Fontos különbség azonban, hogy a lejátszott mérkőzések számában most sokkal nagyobb a különbség a csapatok között, ám összességében elmondhatom, hogy nagyon sok munkánk van ebben a negyedik helyezésben” – mondta Konkoly Csaba, a HE-DO B. Braun Gyöngyös vezetőedzője.

Emlékeztetett rá, hogy a koronavírus miatt lefújt előző etap után a farkasok július 8-án kezdték meg a felkészülést az idei szezonra, amit a játékosok a karantén alatt előírt egyéni edzésmunkának köszönhetően olyan fizikai állapotban tudtak elkezdeni, mintha végig játszották volna az előző bajnokságot.

„Ez a lelkiismeretes felkészülés volt a remek kezdés záloga a bajnokságban, és hogy gond nélkül tovább tudtunk jutni az Európai Kézilabda Liga következő fordulójába a Butel Skopjével szemben, amely mérkőzések sporttörténelmi jelentőségű összecsapások voltak Gyöngyös életében. Az első négy meccsünket három győzelemmel zártuk a bajnokságban, és jól dolgoztuk fel a Tatabányán elszenvedett egy gólos fiaskót is, hiszen közvetlenül utána éles meccsen sikerült megszereznünk a Balatonfüred skalpját. Jól alkalmazkodtunk az újfajta menetrendhez is, hogy hetente két mérkőzést kellett lejátszanunk a bajnokság elején, miközben a világsztárokat felvonultató Füchse Berlin ellen sem vallottunk szégyent hazai pályán az Európai Kézilabda Liga következő fordulójában. A visszavágóra sem utaztunk feltett kézzel, ám sajnos nagyon sima vereséget szenvedtünk a német fővárosban, amiből igen sokat tanultunk. Sajnos ezt a relatíve jó menetelésünket akasztotta meg a vírus második hulláma, amely előbb soron következő ellenfeleinkre, majd miránk is lecsapott. Szeptember vége és november közepe között mindössze egy bajnoki fellépésünk volt a Telekom Veszprém ellen. Különösen a mi kötelező karantén időszakunk jelentett nagy kihívást, hiszen játékosaink nem hagyhatták el lakásaikat, a négy fal között kellett kondícióban tartani őket. Mivel azonban aktuális soron következő ellenfeleink is karanténban voltak, így a Ceglédre a lehetőségekhez képest sikerült felkészülnünk, és ellenük, valamint az Eger ellen is sikerült nyernünk. Nem sikerült tehát rosszul a visszatérés, majd ezután következett az a meccs, ami talán a szezon legnagyobb csalódását okozta nekünk és szurkolóinknak, a Veszprémi KKFT ellen elszenvedett hazai kudarc. Ebből sikerült úgy felállnunk, hogy a Telekom Veszprém ellen idegenben az utolsó percben a győzelemért támadhattunk, végül mégis vereséget szenvedtünk. A Komlót szerencsére legyőztük itthon, majd sajnos az őszi szezon utolsó fordulójában szintén hazai pályán pontot vesztettünk az Egerrel szemben. Három olyan meccsünk is volt az ősszel, amelyek az utolsó percekben dőltek el, kettő sajnos nem a mi javunkra, hiszen az Eger elleni hazai pontvesztést is inkább kudarcként könyvelem el. A tavaszi szezonra ezért kifejezetten gyakoroljuk majd az utolsó perces taktikáinkat, hogy sokkal nyugodtabban és reményeink szerint számunkra jó eredménnyel tudjunk majd lejátszani a hasonló mérkőzéseket” – mondta Konkoly Csaba.

A 2020/2021-es szezon legnagyobb kihívása annak kiszámíthatatlansága volt, hiszen a vírus miatt sokszor csak egy nappal, vagy akár néhány órával az aktuális meccs előtt derült ki, hogy végül mégsem sikerül lejátszani azt.

„Ilyenkor gyorsan kellett eszmélni, és egy gyors edzéssel, vagy egymás közötti „meccsel” kellett kijátszanunk magunkból a felkészülési időszakot, de volt olyan is, hogy annyira hirtelen lett új ellenfelünk, hogy már nem sikerült célzottan készülnünk ellenük, így az előzőleg megvívott csatáink emlékeit segítségül hívva kellett rájuk hangolódnunk” – mesélte Konkoly mester.

A farkasok most visszahúzódtak barlangjaikba, a keret január 7-én találkozik, addig ki-ki saját otthonában végzi az egyéni edzésmunkát, hiszen a tervek szerint már január végén folytatódik a bajnokság sorrendben azokkal a találkozókkal, amik a vírus miatt elmaradtak a bajnokságban. Jelen állás szerint a gyöngyösiek tehát a Komló, majd a Dabas otthonában szerepelnek majd először a tavaszi szezonban.

„A vírus miatt feje tetejére állt menetrend miatt sokkal több idegenbeli összecsapás vár ránk tavasszal, de az előző két szezonhoz hasonlóan most is úgy próbáltuk felépíteni az edzésmunkát, hogy tavaszra lendüljünk csúcsformába. Persze a forgatókönyvet a vírus még átírhatja, de bízunk benne, hogy hatásos lesz a védőoltás ellene, és még a tavaszi idényben visszaengedik a csarnokokba a nézőket is, akikre nagy szükségünk van, hiszen szurkolóink egy-egy éles találkozón buzdításukkal és lelkesedésükkel plusz 3-4 gólt tudnak kihozni játékosaimból” – mondta Konkoly Csaba