Hetes extránkban ezúttal a HE-DO B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat vezetőedzőjével beszélgetünk. Aki jelent: Konkoly Csaba. Hogyan értékeli a HE-DO B. Braun Gyöngyös mestere csapatának a bajnokság első felében mutatott teljesítményét?

– Ha valaki azt mondta volna nekem a 2018/2019-es bajnokság elindulása előtt, hogy félidőben a hatodik pozícióban leszünk, szemrebbenés nélkül elfogadtam volna, hiszen az ezt megelőző szezon nagyon küzdelmes volt számunkra az NB I-ben maradás szempontjából – mondta Konkoly Csaba.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös vezetőedzőjét a bajokság félidejében kértük egy kis értékelésre. – Óriási bravúrral kezdtük a szezont, amikor hazai pályán 10 góllal múltuk felől a jó erőkből álló Komlót. Ilyen magabiztos játékban én is csak titokban reménykedtem, hiszen a nyáron olyan kulcspozíciókba érkeztek játékosok, akiknek sikeres csapatba építését hosszabb időre saccoltam. Az első meccsen aratott magabiztos győzelmet egy idegenbeli döntetlen követte a Dabas ellen, ez a két meccs pedig az egész szezonra lendületet adott a fiúknak. Edzőként minden percét élveztem eddig a bajnokságnak, jó érzés volt látni a munkánk eredményét a pályán megvívott küzdelmekben. Igen neves és rutinos játékosokat sikerült igazolnunk a nyáron, akikkel kimondatlanul is a tavalyitól jobb eredmény elérését várták tőlünk, de ezt nem éltem meg teherként. Teher az előző szezonban volt rajtam, amikor az akkori kerettel kellett elérnünk a lehető legjobb eredményt. Nagyon jó érzés volt, hogy tavalyhoz képest idén szinte minden mérkőzésünkön nyerési eséllyel tudtunk pályára lépni. A jó eredmények egy újraszerveződő szurkolói bázist is létrehoztak körülöttünk, jóval szorosabb lett a kötelék csapat és szurkolók között. Komoly adrenalinlöketet adott a srácoknak, hogy a hazai meccseket szinte mindig telt ház előtt tudták megvívni, és idegenbe is sok szurkolónk elkísért minket, és megpróbált hazai hangulatot teremteni – fogalmazott Konkoly Csaba.

A vezetőedző úgy érzi, hogy a bajnokság első felében kihozta magából a csapat a maximumot. A bajnokságban a HE-DO B. Braun Gyöngyös szerezte a harmadik legtöbb lőtt gólt.

– Az új játékosainknak köszönhetően bővült támadásban a repertoárunk. Persze nem elég egy edzői elképzelés és a játékos hajlandósága annak megvalósítására, tétmeccsen az adott szituációban be is kell dobni a helyzetet. Ehhez kell az a rutin, amit többek között Varsandán Milán és Uros Vilovszki is képvisel, akik nyáron érkeztek hozzánk. Védekezésben még van mit javulnunk, megpróbáljuk a kapusaink és a védelem közötti kommunikációt erősíteni – mondta Konkoly Csaba.

A HE-DO B.Braun Gyöngyös játékosai nem sokat pihenhetnek, hiszen januárban 6 Ligakupa mérkőzés vár rájuk, ahol csak magyar játékosok léphetnek pályára.

– Az országban is éldaértékű az az utánpótlás képzés, ami Gyöngyösön zajlik. Remek húzóerő az ebben a csapatokban játszó fiúknak, hogy NB I.-es csaptunk van, ahova kitartó munkával bármelyikük eljuthat. A Ligakupa remek találmány, szeretnék minél több ifistának lehetőséget adni a szereplésre – magyarázta Konkoly Csaba, aki azt is reméli, hogy az NB I-es bajnokság végére a HE-DO B. Braun Gyöngyös minimum megőrzi jelenlegi pozícióját.