Komlói vendégjáték következik
| Kategória: HíreinkA csurgói vendégjáték után ismét idegenben lépnek pályára farkasaink, akik a következő fordulóban Komlóra utaznak.

A Ferencvárostól hazai pályán elszenvedett vereség után Csurgón sem termett babér a HE-DO B. Braun Gyöngyösnek, amely a tabella nyolcadik helyét foglalja el a bajnokságban. A tavasz első mérkőzésén elsősorban a védekezésben akadtak hiányosságaink, a második találkozón azonban a támadójáték akadozott, ezért a felkészülés során nagy hangsúly került ezeknek a hibáknak az elemzésére és kijavítására – mondta Bíró Balázs vezetőedző.
– Két olyan csapat találkozik, amelynek kevés sikerélményben volt része az elmúlt hetekben, és amely több hiányzóval kell, hogy számoljon. Szeretnénk, ha a védekezésünk hasonló maradna, mint a csurgói mérkőzés jelentős részében volt, mert az alapot adhatna egy jó eredmény eléréséhez. Ehhez azonban arra is szükség lesz, hogy a szombati mérkőzésen mutatott támadójátékunkban rejlő potenciált jobban ki tudjuk aknázni. Ha ez sikerül, akkor győztesen térhetünk haza a hosszú utazás után – fogalmazott a vezetőedző.
A Komló három győzelmével és két döntetlenével nyolc pontot gyűjtött eddig a bajnokságban, amivel az utolsó előtti, 13. helyről várja a folytatást. A tavaszi idény első két fordulójában a NEKÁ-tól és a Ferencvárostól szenvedtek vereséget Urbán Egonék, akik biztosan mindent megtesznek majd első tavaszi győzelmükért. Csakúgy egyébként, mint a mieink, akik szintén első tavaszi sikerükért hajtanak majd. A két csapat őszi, gyöngyösi találkozóján 29-25 arányú hazai győzelem született, de a Komló hazai pályán rendkívül erős, ezért biztosra vehetjük, hogy nagy csata vár farkasainkra.
K&H férfi kézilabda liga, 16. forduló
Carbonex-Komló – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2025. február 22. szombat, 18:00
Komló Sportközpont
V.: Altmár Kristóf, Horváth Márton