Komlóra utazik a B. Braun Gyöngyös
| Kategória: Híreink

A rájátszás második mérkőzésére készül a B. Braun Gyöngyös csapata az NB I-es férfi kézilabda bajnokságban. Az első fordulóban a Balmazújváros ellen arattunk győzelmet, következő ellenfelünk pedig a Komló lesz. A szombati találkozó – csakúgy, mint a rájátszás valamennyi mérkőzése – kemény csatát ígér, hiszen minden csapat harcol a pontokért. NB II-es csapatunk hazai mérkőzésre készül: csütörtökön a Dunaharaszti lesz az ellenfelünk.

Rendkívül szoros az alsóház tabellája a férfi kézilabda NB I-ben, ahol három csapat is tizenegy ponttal szerepel, és az első helyezett B. Braun Gyöngyösnek is csak három pont az előnye a második helyezett Mezőkövesd előtt. Csapatunk az első fordulóban a sereghajtó Balmazújvárost győzte le hazai pályán, következő ellenfelünk, a Sport36-Komló pedig – ugyancsak otthon játszva – a Cegléd együttesét múlta felül. A Komlóval legutóbb az alapszakaszban találkoztunk, akkor idegenben arattunk nyolcgólos győzelmet, a siker megismétléséhez azonban komoly erőbedobásra lesz szükség Gulyás István vezetőedző szerint.

– Kemény mérkőzés lesz, a Komló a Cegléd legyőzésével ismét bizonyította, hogy képes meglepetéseket okozni. Többször elmondtam már, hogy itt minden csapat az életéért küzd, ezért most is kemény csatára lehet számítani. Szeretnénk folytatni győzelmi sorozatunkat, hogy jó szájízzel készülhessünk a Mezőkövesd elleni kupameccsre.

1025 komlo 222

Fotó: Magyari Máté

Jó hír, hogy a hétvégén ismét pályára léphet Bakos György, aki teljesen felépült sérüléséből, és Szalafai Gábor is elkezdte a munkát, így ő is Gulyás István rendelkezésére áll majd a szombati találkozón. A héten Tóth Ádám és Sándor Ákos bajlódott apróbb sérüléssel, de várhatóan ők is csatasorba állíthatók lesznek majd Komlón.

NB II-es csapatunk közben hazai találkozóra készül, csütörtökön a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban a Dunaharaszti MTK együttesét fogadjuk. U23-as csapatunk továbbra is hibátlan az NB II. Északi csoportjában, azonban a tabella szoros, előnyünk még mindig csupán három pont a második helyezett Csömör előtt, így minden győzelemre, minden pontra szükség van. A Dunaharasztival még októberben találkoztak juniorjaink, akik akkor idegenben játszva hétgólos győzelmet arattak, és most is arra készülnek, hogy mindkét pontot itthon tartsák.

Az NB II-es meccs előtt serdülőcsapatunk lép pályára a csarnokban, fiatalok nagyon fontos rangadót vívnak majd a Budapest Honvéd csapatával 16:30-tól.

Férfi kézilabda NB I., rájátszás, 2. forduló
Sport36-Komló – B. Braun Gyöngyös
2015. 03. 07. 17:00, Komló Sportközpont
V.: Horváth P., Marton B.

Férfi kézilabda NB II., Észak, 14. forduló
B. Braun Gyöngyös U23 – Dunaharaszti MTK
2015. 03. 05. 18:30, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Sándor Gy., Szabó B.

Országos Serdülő Bajnokság, B-C rájátszás 1-8. helyért
B. Braun Gyöngyös – Bp. Honvéd
2015. 03. 05. 16:30, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Nyitrai Sz., Panyi L.