Hetes-sorozatunkban a HE-DO B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat egyik játékosával beszélgetünk. Hogyan töltötte a hetét, mi történt a csapat háza táján, jól sikerült a következő ellenfél elleni felkészülés? Aki ezen a héten jelent: Hegedüs Márk.

„Olyan régen játszottunk éles mérkőzést, hogy már az edzéseken is szinte bajnoki hangulatot teremtünk, és az egymással játszó két gyöngyösi csapat játékosai foggal-körömmel harcolnak a tétnélküli győzelemért” – ecseteli a gyöngyösi farkasok játékéhségét Hegedüs Márk.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös beállója csapattársai nevében is mondta, nagyon várják már a Telekom Veszprém elleni szombati rangadót, hiszen legutoljára egy nap híján egy hónapja léptek pályára az NB I-ben hazai pályán a Budakalász ellen.

A Veszprém ellen garantált a megengedett maximális nézőszám, hiszen Európa egyik sztárcsapatának játékára mindig kíváncsiak a mátraaljai szurkolók.

„Legalább olyan jó mérkőzést szeretnénk velük játszani, mint az előző szezonban a Bakonyban, ahol egészen jól tudtuk tartani velük a lépést, és egy közönségszórakoztató meccset játszottunk velük. A Veszprémet nehéz kevés gólon tartani, de mi is a gyors kézilabda hívei vagyunk, így reményeink szerint egy élvezetes, sokgólos rangadót vívhatunk majd ellenük” – mondta Márk.

Konkoly Csaba farkasai hétfőtől minden erejükkel David Davis veszprémi edző legényei ellen készülnek, túl vannak a videózáson, de még két taktikai edzést terveznek az ellenfél minél jobb kielemzésére.

„Minden összecsapást ajándéknak fogunk fel a jelenlegi helyzetben, ezért nagyon örültünk annak is, hogy jelenlegi állás szerint október 21-én be tudjuk pótolni itthon az október 7-én elmaradt Fradi elleni meccsünket is. Kifejezetten jól jön, hogy a zöld-fehérek elleni rangadó előtt a Veszprémmel tudunk játszani, mert ha ellenük jól muzsikálunk, akkor a következő találkozóinkon sem lehet nagy baj” – vélekedett Hegedüs Márk.