A felkészülés harmadik hetébe lépett a B. Braun Gyöngyös csapata. A fizikális, erőnléti edzések mellett egyre gyakrabban kerül labda a játékosok kezébe, és július 30-án a felkészülési mérkőzések sorozata is elkezdődik, a gyöngyösiek először Kassán játszanak edzőmérkőzést. Hazai pályán augusztus 9-én találkozhatnak a szurkolók először a csapattal, amikor a gyöngyösi Városi Sport- és rendezvénycsarnokban a Balatonfüred gárdáját fogadjuk. A mérkőzés után 16:30-től szurkolói ankétra kerül sor, ahol bárki kérdezhet kedvenceitől. Addig pedig most induló sorozatunkban egy-egy rövid beszélgetés keretében bemutatjuk a B. Braun Gyöngyös új játékosait. A sort Iváncsik Ádámmal, a Tatabányáról érkezett balszélsővel kezdjük.

– Miért döntöttél úgy, hogy a B. Braun Gyöngyösben folytatod a pályafutásod?

– Kevés játéklehetőséget kaptam Tatabányán, ezért kerestem annak lehetőségét, hogy egy olyan csapatban folytathassam, ahol több mérkőzésen számítanak rám. A menedzserem javasolta a Gyöngyöst, én pedig úgy gondoltam, hogy miért is ne? Belevágtam abban a reményben, hogy több játéklehetőséghez jutok.

 Milyenek az első benyomásaid a csapatnál?

 Nagyon jók. A csapattársak rendkívül segítőkészek, jó fejek, úgyhogy „elvagyunk”.

 Az édesapád és a testvéreid miatt – mint a legfiatalabb Iváncsiknak – komoly elvárásoknak kell megfelelned, és folyton a családod többi tagjához hasonlítgatnak. Hogy tudsz ezzel megbirkózni?

 Gondoltam, hogy fel fogod tenni ezt a kérdést, ezt mindig megkapom (nevet). De komolyra fordítva a szót, való igaz, hogy nem könnyű. Legkisebbként a legnagyobb elvárásoknak kell megfelelnem, de már megtanultam kezelni ezt a helyzetet. Nincs mese, dolgozni kell.

felkeszules03

Iváncsik Ádám hamar beilleszkedett új csapatába.

 A felkészülés során milyen tapasztalatokat gyűjtöttél az itt folyó munkáról?

 Eddig nagyon jó, nagyon kellemes. Kemény, és ami nekem fontos, változatos edzéseink vannak. Persze a terhelés nagy, de összességében nagyon pozitívak a tapasztalataim.

 Hogyan látod a keretet? Mennyire lesz ütőképes a gyöngyösi alakulat?

– Ezt ilyen korán még nehéz megmondani. Az azonban, hogy a tavalyi keretből mindössze ketten távoztak, jelzi, hogy egységes gárda van Gyöngyösön. Tavaly is jó csapatnak tartottam a Gyöngyöst, és szerintem idén is jól fog teljesíteni.

 Ha már a tavalyi bajnoki idényt említed: volt egy-két vérre menő csata a korábbi csapatod, a Tatabánya és a B. Braun Gyöngyös között. Milyen emlékeket őrzöl ezekről?

 Igen, valóban nagy csaták voltak, egy döntetlent is játszottunk. Ez utóbbit nem könnyen emésztettük meg, de ilyen a sport, és ettől szép ez az egész.

 Nagy csatákra idén is lehet számítani, általános a vélekedés, hogy a középmezőny rendkívül kiegyenlített lesz, és nehéz lesz majd kitűnni.

 Én is így gondolom. Nagyon nehéz lesz. A 4-9. hely sorsáról egy-egy mérkőzés fog dönteni, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk, de bízom benne, hogy minél előrébb tudunk végezni.


Névjegy

Iváncsik Ádám
Születési hely, idő: Győr, 1990. június 20.
Magasság/súly: 185 cm/73 kg
Posztja: balszélső
Korábbi klubjai: Győri ETO KC, Pécsi VSE, Tatabánya Carbonex KC